Létrehozva: 2020.09.30.

Hidvégi Balázs: Ez egy Soros-jelentés, nyílt zsarolás Magyarország ellen

„Soros-jelentésnek”, Magyarországgal szembeni nyílt politikai zsarolásnak minősítette az Európai Bizottság szerdán bemutatott jogállamisági jelentését Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő budapesti sajtótájékoztatóján.

Hozzátéve:

„az embernek A tanú című film jut eszébe, ahol már a bírósági tárgyalás előtt készen volt az ítélet, és azt húzta elő a zsebéből Virág elvtárs.”

A politikus szerint a dokumentum abszurd és hamis állításokkal van tele, önkényes, elfogult, kizárólag a „Soros-szervezetek” véleményét vették figyelembe, azokat írták bele.

„Ez egy Soros-jelentés”, amelyet ezek a szervezetek mondtak tollba az Európai Bizottságnak és Vera Jourovának, a brüsszeli testület értékekért és átláthatóságért felelős alelnökének, aki épp a napokban tette teljesen egyértelművé, miről is van szó valójában – fogalmazott Hidvéghi Balázs.

Felidézte: Vera Jourová egy Spiegel-interjúban arról beszélt, hpgy szerinte Magyarországon beteg a demokrácia.

Hazudott az itteni állapotokról, és megsértette a magyar embereket, amikor azt mondta róluk, nem tudnak szabadon dönteni politikai kérdésekben – kommentált a fideszes EP-képviselő.

„Ez így teljesen egyértelművé teszi, hogy egy politikailag elfogult, zsarolási dokumentumról beszélünk”, a jelentés az említett Spiegel-interjú hosszabb verziója – jelentette ki Hidvéghi Balázs, hozzátéve: az embernek A tanú című film jut eszébe, ahol már a bírósági tárgyalás előtt készen volt az ítélet, és azt húzta elő a zsebéből Virág elvtárs.

Közölte: a jelentés tárgyi tévedéseket is tartalmaz, amelyeket a magyar kormány már számos alkalommal cáfolt, ennek ellenére benne maradtak a szövegben, újra és újra előkerülnek.

Kár, hogy az Európai Bizottság az európai adófizetők pénzéből euró százezreket költött arra, hogy egy „Soros-jelentést” kiadjon – fogalmazott.

Hidvéghi Balázs példaként említette, hogy a szöveg számon kéri a bíróságok, a bírói döntéshozás függetlenségét. Erre úgy reagált: a független magyar bíróság éppen a napokban mentette fel Kovács Béla volt jobbikos politikust, „azt a Kágébélát, aki nyilvánvalóan kém volt és Magyarország ellen dolgozott”, ám a bíróság az erről szóló bizonyítékok ellenére is úgy gondolta, felmenti őt ebben az ügyben.

„Sokunknak nem tetszik ez az ítélet, de mutatja azt, hogy valóban függetlenül működik Magyarországon a bíróság” – mondta.

Hozzátette: az Európai Bizottság jelentésében a koronavírus-járvány elleni védekezéssel, a veszélyhelyzettel kapcsolatban megfogalmazott állítások sem igazak, a kormány nem élt vissza a helyzetével, kizárólag a magyarok megvédésére koncentrált.

A fideszes politikus úgy összegzett: határozottan visszautasítják ezeket a hazugságokat és a Magyarország elleni politikai zsarolást, a jelentés pedig ebben a formában nem képezheti részét semmilyen pártatlan, objektív párbeszédnek a jogállamiság kérdéséről.

Kérdésre megerősítette: Vera Jourovát alkalmatlannak tartja arra a feladatra, amelyet betölt, méltatlanná vált a pozícióra.

Abszurdnak és valótlannak nevezte az Európai Bizottság 2020-as jogállamisági jelentését Varga Judit igazságügyi miniszter is a közösségi oldalán szerdán.

„Az Európai Bizottság ma megjelent 2020-as jogállamisági jelentése abszurd és valótlan, így nem szolgálhat alapul semmilyen jogállamisági vitához az Európai Unióban” – írta a magyar miniszter a Facebookon, hozzátéve, hogy a jelentés koncepciója és módszertana elhibázott, forrásai kiegyensúlyozatlanok, tartalma megalapozatlan.

Varga Judit értékelése szerint a jelentés hatálya önkényes, és egyetlen olyan objektív referenciaértéket sem határoz meg, amely minden tagállamra nézve egyformán alkalmazható lenne. A jelentés forrásainak kiválasztása elfogult és nem átlátható – közölte.

„Elfogadhatatlan, hogy a jelentést valójában olyan szervezetek írták, amelyek a Magyarország ellen összehangolt politikai kampányt folytató, központilag finanszírozott nemzetközi hálózat részei” – fogalmazott Varga Judit. Kiemelte, hogy a jelentés magyar fejezete 12 civil szervezetre hivatkozik, amelyek közül 11 kapott az elmúlt években pénzügyi támogatást a Soros Györgyhöz kötődő Nyílt Társadalom Alapítványoktól.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

life.hu

Ilyennek látja a magyar településeket a mesterséges intelligencia

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra