Létrehozva: 2021.08.10.

Embertelen rekordra készül Zoltán, ezt teszi öt napon át

A nagyváradi férfi nem mindennapi kísérletre készül. Zoltán 130 órán át kíván egyvégtében játszani kedvenc hangszerén, amivel szeretné beírni nevét a Guinness Rekordok Könyvébe.

Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművész annyira imád játszani választott hangszerén, hogy igazából abba sem akarja hagyni. Ebből a szenvedélyből pedig hamarosan rekord is születhet.

Fotó: Facebbok A ugyanis arra készül, hogy elsöpri az indiai Mrityunjay Sharma 2015-ben hitelesített, a is bekerült teljesítményét, vagyis majd 3 órával többet játszik majd egyvégtében. Thurzó Zoltán azt tervezi, hogy 130 órán át zongorázik a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A a tervek szerint november 30. és december 5. között kerül majd sor, vagyis az utolsó hangot Mozart halálának 230. évfordulóján üti majd le. Zoltánnak természetesen lesz lehetősége némi pihenésre, hiszen a szabályok értelmében 60 percenként 5 percre abbahagyhatja a játékot. Ezt pedig úgy használja ki, ahogyan csak szeretné, tehát ha elég kitartó, akár még szundikálhat is egy kicsit. Egy ilyen rekordkísérlet egyébként nem olcsó mulatság, mintegy 15 ezer eurót költ rá maga Thurzó Zoltán, az általa működtetett Classic Arts Egyesületen keresztül. Így aztán bőven van motivációja, hogy sikeres legyen a dolog – egyébként elúszik a pénz.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Izrael és Amerika a háborúról tárgyal

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött