RIPOSTER

Hihetetlen: Rendőrök közölték a miskolci nővel, hivatalosan nincs életben

Döbbenetes kálvárián ment keresztül Boldvári Mónika, akit volt férje kétszer is holttá nyilváníttatott, hogy kisemmizhesse.
címkék:
  • Szerző: Buster

Mónika 2006-ban tért haza Magyarországra, miután tíz éven át Izraelben élt és dolgozott. Közben nem is sejtette, hogy volt férje idehaza kétszer is kezdeményezte, hogy nyilvánítsák halottnak. Az első kísérlet ugyan nem sikerült, de a bíróság másodjára döntött, és hivatalosan is kimondta: Boldvár Mónika nincs életben.

Fotó: Shutterstock

Minderre 2009-ben, egy igazoltatás során derült fény, amikor a rendőrök közölték az asszonnyal, ő tulajdonképpen halott. Mónika minderről a Blikknek mesélt.

„Igazságtalanság, ami velem történt, és nem is kicsi! 11 évem ment rá erre az egészre, úgy hogy semmit nem tettem. Ráadásul úgy érzem, hogy még egy gyilkosnak is több joga van, mint nekem. Aztán kiderült az is, hogy ezt az egészet a volt férjem kezdeményezte 2005-ben, amit hihetetlennek tartottam, mert tudta, hogy élek. Az már csak hab a tortán, hogy a bíróság az eljárás során nem kereste meg a közeli hozzátartóimat, hogy meghallgassa őket, pedig ezt meg kellett volna tennie”- kezdte a lapnak Mónika.

Végül a bíróság 2010-ben hatályon kívül helyezte a korábbi határozatot, közben pedig kiderült, hogy a férfi már korábban is próbálkozott hasonlóval. 2001-ben azonban a bíróság korrigálta a hibát, mivel az asszony személyesen járt el válása ügyében, így látták, hogy életben van.

Mónikát ugyanakkor komoly anyagi veszteség is érte, hiszen volt férje pert indított elmaradt tartásdíj megfizetése jogcímén, melynek következtében másfél millió forintot emeltek le a számlájáról.

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?