Létrehozva: 2021.02.27.

Így baltázta el a vakcinabeszerzést a brüsszeli bürokrácia

Egyre súlyosabb kritikák érik Brüsszelt a katasztrofális vakcinabeszerzés miatt. Belga lapok szerint az Európai Unió lassú és eredménytelen, a cseh sajtó szerint Németország nélkül csak azok a vakcinák lennének jelen, amelyek senkinek nem kellenek, a Le Figaro pedig arról ír, hogy az unió belebukott az oltási kampány megszervezésébe és lebonyolításába, valamint Brüsszel rendkívül távol áll attól, hogy erős európai egységet hozzon létre.

A lengyel Polityka szerint az elkövetkező időben tovább fognak erősödni a Brüsszelt bíráló hangok, ráadásul korai volt a remény azzal kapcsolatban, hogy a járványnak vége van. A harmadik hullám és a különböző variánsok megjelenésével bebizonyosodott, hogy az európai helyzet távol áll a bíztatótól. A lengyel lap szerint szinte minden országban probléma a kidolgozott oltási terv végrehajtása. Egyre több államból, köztük Lengyelországból is sorra érkeznek az olyan vélemények, amelyek szerint az Európai Unió felelős a vakcinaszállítmányok késéséért, mert túl keveset rendeltek meg, túl későn.

„Korai volt a remény, hogy a világjárvány hamarosan véget ér, Európában a helyzet távol áll a bíztatótól. A vírus egy új variánsa, amely már Európában is mindenhol jelen van, Boris Johnsont is arra kényszerítette, hogy az egész országot ismét karantén alá helyezze. Szinte minden országban probléma a kidolgozott oltási terv végrehajtása. Egyre több államból halljuk, például Lengyelországból is azokat a hangokat, amelyek szerint az Európai Unió felelős a vakcinaszállítmányok késéséért, mert túl keveset rendeltek meg, túl későn. De ha eltekintünk a probléma gyökerétől, akkor is Európa számára a konklúzió világos és mindenki számára azonos: a tömeges oltások végrehajtása nehezebb lesz, mint gondoltuk.

A belga De Morgen szerint az Európai Unió lassú és eredménytelen minden olyan helyzetben, amikor gyorsaságra vagy döntéshozatalra lenne szükség az egészségügyi válság kezeléséhez. Bármikor, amikor életerőre, gyorsaságra vagy döntéshozatalra lenne szükség az egészségügyi válságban, az Európai Unió elbukik. Újra és újra egyfajta tehetetlenségről tesz tanúbizonyságot. Tartjuk magunkat az elképzeléshez, hogy ha követjük a bürokratikus szabályait és procedúráit, akkor minden jól működik majd. És mégis, újra és újra rájövünk: ez csak illúzió. Azt gondolhatnánk, hogy a múlt hibáiból tanulva politikánk eredményesebb, ütőképesebb és erősebb lesz. Senki ne higgye – írják.

A lap figyelmeztet arra is, hogy „senki ne becsülje alá az uniós döntéshozó hivatalrendszerének a katasztrofális alkalmatlanságát”.

A szintén belga Club Z a britek gyors és hatékony vakcinabeszerzését hozza fel pozitív példának, majd kiemelik, hogy eközben az Európai Unió csak jócskán lemaradva követi a szigetországot. Csehországban is erősek a kritikus hangok. A Lidové Noviny a cseh miniszterelnök, Babiš szavait idézi fel, amelyben kiemeli, hogy „ha Németország csak magára gondolt volna, és nem tett volna lépéseket az EU helyett is, akkor most csak azok a vakcinák állnának számunkra rendelkezésre, amelyek másoknak nem kellettek”.

A Le Figaro Joachim Imad, a „Critique de la raison européenne„ (Európai Érvek Bírája) társaság elnökét idézi, aki nemrég arról beszélt, hogy az Európai Unió belebukott a hatékony oltási kampány megszervezésébe és lebonyolításába, ezzel pedig ismét bebizonyosodott, hogy az EU-intézmények általában véve alkalmatlanok a munkájuk elvégzésére, és nagyon távol állnak az eléjük kitűzött eredeti cél teljesítésétől, hogy egy erős egységet hozzanak létre.

Már az Európai Parlamentben is egyre bátrabban bírálják a katasztrofális vakcina beszerzést. A Zöldek/Európai Szabad Szövetség társelnöke, Philippe Lamberts szerint az EU hibákat követett el a koronavírus-elleni vakcinák beszerzésekor. „Az egyik nagy hiba az volt, amikor az Európai Bizottság elfogadta a gyógyszergyártók diktátumát, amelyek alapján a megkötött szerződések titkosak. Megdöbbentő, hogy az uniós állampolgárok nem nézhetnek bele ezekbe a dokumentumokba. Ez óriási hiba” – hangsúlyozta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat