Létrehozva: 2020.08.27.

Illegális bevándorlás: Folyamatosan romlik a helyzet Olaszországban

A sziciliai kormányzó szerint „félelmetes az érkezési hullám”.

Folyamatosan romlik a helyzet Olaszországban, mióta a Conte-kormány megszüntette Matteo Salvini korábbi belügyminiszter migrációs intézkedéseit – mondta Szomráky Béla Olaszország-szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Forrás: YouTube

Nello Musumeci szicíliai kormányzó szavaival élve „félelmetes az érkezési hullám” – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy ezt már teljesen felesleges a 2015-ös állapotokhoz viszonyítani. Nem véletlen tehát, hogy bejelentették, valamennyi fogadó állomást fel akarják számolni.

Az idén 17 ezer illegális bevándorló érkezett Olaszországba, míg az előző év azonos időszakában, Matteo Salvini belügyminisztersége idején alig ötezren léphették át a határt – hívta fel a figyelmet Szomráky Béla.

A kisebb, Afrikához közel eső szigetek után a migránsok következő kedvelt célpontja a fekete kontinens felől Szicília. Az állapotok egyre inkább tűrhetetlenek. Már a polgármesterek is fellázadtak.

A Szicíliától délre eső kisebb sziget Lampedusa polgármestere, Salvatore Martello csütörtökön nyílt levélben kért segítséget Rómától, hangsúlyozva, hogy a karanténhajók ellenére a sziget ismét ”megtelt„, több mint ezer migráns tolong a kevesebb mint kétszáz fős regisztrációs központban.

A migránsinvázióra és egészségügyi vészhelyzetre hivatkozva Nello Musumeci, Szicília kormányzója úgy döntött, felszámolja a regisztrációs központokat és a migránstáborokat, a migránsokat pedig elszállíttatja a szigetről.

„Elég volt: már eddig is túlzott tiszteletet tanúsítottunk az intézményes döntések iránt a jelenlegi vészhelyzetben, és ezért cserébe csak hallgatást, közömbösséget és cserben hagyást kaptunk”- fogalmazott.

A határozott döntés azt követően született, hogy a római kormány kötelezően elrendelte az Aurelia karanténhajó kikötését a szicíliai Augustában. Annak ellenére, hogy a város polgármestere, a kormánypárti Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa, Cettina Di Pietro nemet mondott a migránsok partra szállására a helyi lakosok egészségének védelmére hivatkozva. A lakosság és polgármesterek követelését figyelmen kívül hagyva a belügyminisztérium és a helyi prefektúra mégis elrendelte a kikötést.

Az Aureliáról 167 tunéziai bevándorló szállt le szombaton, akiket szicíliai táborok között osztottak szét. A karanténhajó ezt követően ismét elindult Lampedusa szigete felé, hogy újabb migránscsoportot szállítson Szicíliába.

Nello Musumeci a bejelentésével nyíltan szembeszegült a római kormánnyal, amely két hónapja Szicíliába helyezi át a Lampedusára érkezőket.

Mindez azért felháborító, mert néhány napja a szicíliai Trapani város polgármestere után Augusta első embere is megtiltotta a migránsokat szállító Aurelia karanténhajó kikötését, és egyértelmű nemet mondott a migránsok befogadására, szembeszegülve a kormánnyal. Kijelentette, a kormány a várost „nem teheti Olaszország külvárosává”.

Cettina Di Pietro, a szicíliai Augusta polgármestere is bejelentette, hogy a város lakosainak egészsége védelmében „az Aurelia hajón tartózkodó személyek közül senki nem szállhat partra Augustában, sem a legénység, sem a migránsok közül”.

Hozzátette, bejelentése „erős döntésnek” tűnik, de felelősségének tartja, hogy maximális egészségvédelmet nyújtson az Augustában élőknek.

„Egészségügyi vészhelyzetben élünk, nem tehetünk kivételt senkivel”

- tette hozzá. Megjegyezte, hogy Augusta az utóbbi években sohasem vonta ki magát a migránsok befogadásának felelőssége alól, „de ez nem azt jelenti, hogy a város mindig feláldozható”.

„Augustát védem, ahogyan kollégám Trapaniban tette. Bennünket polgármestereket magunkra hagytak a vészhelyzetben (...), a tartomány és a kormány sem segít, csak egyik helyről a másikra tolja a problémát” – mondta a városvezető.

Év eleje óta több mint 17 ezer bevándorló ment Olaszországba, míg tavaly ugyanezen időszakban 5 ezernél kevesebb. Többségük májustól érkezett, elsősorban Lampedusa szigetére, ahol jelenleg is nagyjából ezren tartózkodnak a kétszáz személyes regisztrációs központban.

Nello Musumeci hozzátette, a kormányerők a bevándorlás „jelenségét minden korábbinál jobban alábecsülik, és nem értik meg, mennyire növeli ez a feszültséget”.

„Azt akarják, hogy a szicíliaiak rasszisták legyenek, miközben ők a világ legbefogadóbb népe? Ha akarja, Róma megtámadhatja rendelkezésemet.

Elég volt: már eddig is túlzott tiszteletet tanúsítottunk az intézményes döntések iránt a jelenlegi vészhelyzetben, és ezért cserébe csak hallgatást, közömbösséget és cserben hagyást kaptunk- fogalmazott.

Matteo Salvini, az ellenzékbe vonult Liga párt vezetője pénteken szolidaritását fejezte ki a szicíliai polgármesterekkel. A politikus bejelentette, hogy a Liga készen áll feljelentést tenni Giuseppe Conte miniszterelnök és kormánya ellen az illegális bevándorlás pártolása és járványterjesztés miatt. Hasonló kezdeményezést jelentett be Ugo Cappellacci, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) képviselője is, Szardínia volt kormányzója.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Vicces locsolóversek, mert húsvétkor is kell a poén

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett