Létrehozva: 2019.10.17.

Ilyen nincs! A repülőtéren letartóztatták, majd elengedték az ISIS-harcosoknak vélt házaspárt

Az eset annyira döbbenetes, hogy kár lenne előre elárulnunk a csattanókat, merthogy több is van belőlük. Aki hüledezni szeretne, olvassa el!

Egy meg nem nevezett brit pár négy évvel ezelőtt úgy döntött, hogy Szíriába költözik és csatlakozik az Iszlám Államhoz. Majd néhány nappal ezelőtt megérkeztek a manchesteri repülőtérre, két, Szíriában

született hontalan gyermekükkel. A reptéren terrorizmus támogatásának vádjával őrizetbe vették őket. Megkérdezték tőlük, hogy hol voltak és mit csináltak, de ők egy szót sem szóltak. A csomagjaikban találtak három készüléket, s a nyomozók úgy gondolták, hogy azokat elemezve kiderül róluk valami. Igen ám, de az eszközöket a házaspár titkosította, ezért a hatóság egyelőre semmilyen adathoz nem fér hozzá.

Úgyhogy szabadon engedték őket, ők pedig a mai napig vidáman járhatnak-kelhetnek Nagy-Britanniában, hiszen korábban már brit állampolgárok voltak. De ez még nem minden! A férfi ellen a Belügyminisztérium még tavaly az országból való ideiglenes kizárási

parancsot (TEO) adott ki, hogy megakadályozzák őt a visszatérésben. Rejtély, hogy ez miért nem derült ki a repülőtéren.

Így a család visszatért Leicestershire-be, és a gyermekeiket átmenetileg nevelőszülőknél helyezték el. De történt még egy fordulat! A pár jól menő ügyvédek segítségével panaszt tett a helyi rendőrség ellen, mondván: „zaklatják” a családot... Úgyhogy csak ez a bírósági eljárás becslések szerint a brit adófizetőknek több tízezer fontjába kerül majd, miközben a hatóságok alighanem szorgosan dolgoznak azon, hogy valamilyen terhelő bizonyítékot is előássanak a pár szíriai múltjából.

Forrás: Dailymail

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút