Létrehozva: 2021.02.19.

Előkerült egy új információ: 10 év után felgöngyölítették a brutális törökbálinti ügyet

A felfüggesztett nyomozás aktáját egy új információ miatt vették elő, így a 10 évvel ezelőtti támadás gyanúsítottját előállították.

Tíz évvel ezelőtt, 2010. szeptember 2-án éjszaka két akkor még ismeretlen férfi tört be egy törökbálinti asszony házába. Átmásztak a kerítésen, majd a bukóablakon bejutva támadtak az alvó, akkor 65 éves nőre. Kiráncigálták az ágyból és késsel fenyegetve kényszerítették a széf nyitására, amit az állán, a nyakán és a karján vágott, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett asszony teljesített.

A rablók kimarkolták a kötegnyi valutát és közel 100 ezer forintot, magukhoz vettek egy több százezer forintot érő fényképezőgépet, majd ráparancsoltak áldozatukra, hogy ne merje értesíteni a rendőrséget, végül elmenekültek.

Felgöngyölítették a 10 évvel ezelőtti ügyet (Fotó: police.hu)

A rendőrök hónapokig keresték a támadókat, a beszerzett adatok azonban nem bizonyultak elegendőnek az ügy megfejtéséhez. Egy idő után a nyomozást felfüggesztették, de el nem feledték.

Idén januárban esett be olyan, eredménnyel kecsegtető információ, amely végül elfogáshoz vezetett. A rablási nyomozók már az információ ellenőrzése közben sejtették, hogy tíz év után fordulóponthoz értek. Megfelelő előkészítés és felderítés után 2021. február 16-án hajnalban egy dunaharaszti címen megjelentek, majd a gyors és eredményes műveletnek köszönhetően a 45 éves B. Csabát előállították. A gyanú szerint ő és jelenleg ismeretlen bűntársa követte el a támadást.

Kihallgatásán a gyanúsítás ellen nem tett panaszt, a bűncselekmény elkövetését tagadta.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Rablási Alosztályán felfegyverkezve elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás az azóta letartóztatott B. Csaba ellen – írja a police.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra