Létrehozva: 2018.10.01.

10 milliárddal többet költenek a rák kezelésére és megelőzésére

Évrõl évre egyre több forrást biztosít a kormány a rákos megbetegedések kezelésére. A szûrõprogramokra és a megelõzésre is egyre több pénz jut - hangzott el a mellrák elleni küzdelem világnapjának alkalmából.

„Évről évre egyre több forrást biztosít a kormány a daganatos betegségek kezelésére és a megelőzésre”

– mondta Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője a mellrák elleni küzdelem világnapja alkalmából.

A kormánypárti politikus kifejtette: 2017-ben az erre a célra elkülönített összeg már 10 milliárd forinttal volt magasabb, mint az azt megelőző évben. Kiépítették a szervezett emlőrákszűrés rendszerét, és megalkották a nemzeti rákellenes programot, amelynek célja, hogy 2030-ig jelentős mértékben csökkentsék a daganatos megbetegedések számát. A képviselő rámutatott: leginkább a 45-60 év közötti korosztály érintett, de fontos, hogy a nők már serdülőkortól végezzék el az önvizsgálatot, illetve 65 éves kor után is járjanak el 1-2 évente szűrővizsgálatokra.

Ha a családban már előfordult emlő- vagy petefészekrák, akkor magasabb a rizikó, ebben az esetben gyakoribb szűrés javasolt –hangsúlyozta a fideszes politikus.

Kiemelte, hogy a mellrák időben észlelve és kezelve jól gyógyítható. Magyarországon évente 8 ezer mellrákos megbetegedés van, ennek egy százaléka a férfiakat érinti. Emellett minden nyolcadik, kilencedik nőt élete valamely szakaszában érinti a betegség, ami az esetek 30 százalékában áttétet is ad. Évente 2000-2200 nő hal meg mellrákban, többségük későn fordul orvoshoz, mert nem vett részt szűrővizsgálatokon vagy a havonkénti önvizsgálatot sem tartotta fontosnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte