Létrehozva: 2020.01.16.

100 ezer forintra büntették a szeméttel fűtőket

Egyre többen fűtenek bálás ruhával, bútorlapokkal és egyéb hulladékkal, amely a szmogriadókhoz is hozzájárul, a rákkeltő füstről nem is beszélve. A Ripost szerdai számában foglalkozott a témával, most pedig megérkezett a Pest Megyei Kormányhivatal válasza is az ügyben.

Mint a Ripost szerdai riportjából kiderült, tévedés azt hinni, hogy csak a szegény, rászoruló családok tüzelnek el mindent.

Az ilyen tüzelőkkel szemben a kormányhivatalok, vagy a település jegyzője szabhat ki akár 500 ezer forintos bírságot, de 2 év börtön is járhat érte.

Fotó: 123RF

A Ripost megkereste a kormányhivatalt, a következő választ küldték lapunknak: „a Pest Megyei Kormányhivatal 18 Járási Hivatalához az elmúlt három hónapban közel ötven bejelentés érkezett a háztartási hulladék eltüzelésére visszavezethető környezetszennyezésről. A megállapított szabálysértéseknél a kiszabott bírságok összege esetenként elérte a 100 ezer forint Ft-ot. „ Mint hozzátették, lakossági bejelentést a rendőrségnél is lehet tenni.

A Kormányhivatal felhívja a figyelmet, hogy bármikor ellenőrizhetnek bejelentés alapján vagy hivatalból.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár