Létrehozva: 2021.11.25.

Az EMA az 5 és 11 év közötti gyermekek számára is javasolja az oltást

Az Európai Gyógyszerügynökség az 5 és a 11 év közötti gyermekek számára is ajánlotta a BioNTech és Pfizer vállalatok által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcináját.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az 5 és a 11 év közötti gyermekek számára is ajánlotta a BioNTech és Pfizer vállalatok által a koronavírus ellen kifejlesztett Comirnaty nevű vakcináját – erről az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség tájékoztatott csütörtökön.

A közlemény szerint az ügynökség Humángyógyszer Bizottsága (CHMP) a koronavírus elleni vakcina vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy az oltóanyag ugyanolyan hatású a kisebb gyermekeknél, mint a 12 évesnél idősebb fiataloknál, valamint a felnőtteknél, ezért ajánlása szerint minden 5 évesnél idősebb gyermek esetében biztonsággal alkalmazható az oltóanyag a koronavírus-fertőzés megelőzésére.

Fotó: Shutterstock

Az 5 és 11 év közötti gyermekeknél a Comirnaty adagja a harmada lesz – 30 helyett 10 mikrogramm – , a 12 éves vagy annál idősebb embereknél alkalmazott mennyiségnél.

A vakcina 5 és 11 éves közötti gyermekeknél tapasztalt leggyakoribb mellékhatásai hasonlóak a 12 éves vagy annál idősebbekéihez. Ezek közé tartozik a fájdalomérzet, esetleg bőrpír és duzzanat az injekció beadásának helyén, fáradtság, fejfájás, esetleges izomfájdalom és hidegrázás. A mellékhatások általában enyhék vagy mérsékeltek, az oltást követő néhány napon belül mérséklődnek, majd elmúlnak.

Mérföldkőhöz érkezhet a járványkezelés azzal, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte az 5-11 éves korosztály oltását a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájával – mondta a háziorvosok országos kollegiális szakmai vezetője az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában. Békássy Szabolcs elmondta, a gyerekek körében is terjed a vírus, és bár az esetek többségében enyhe lefolyású megbetegedést okoz náluk a fertőzés, továbbadhatják azt. Hozzátette: a tapasztalatok azt mutatják, hogy ebben a hullámban sokkal több gyerek fertőződik meg, és míg korábban tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel vészelték át a betegséget, addig mostanra markánsabb tünetek jelentkeznek náluk. A járvány letöréséhez ebben a korosztályban is magas átoltottság szükséges – jelentette ki, hozzátéve: az oltás a gyerekeket is jobban védi a betegség súlyos lefolyása ellen, hasonlóan a felnőttekhez. Békássy Szabolcs a hétfőn indult oltási akcióhetet sikeresnek, népszerűnek értékelte, jelezve, hogy számos háziorvos is bekapcsolódott a kampányba. A praxisokban oltásra jelentkezők arányát nézve a legtöbben a harmadik oltásra jelentkeznek, tíz százalékuk pedig az első dózist kéri – ismertette. A szakember jelezte, nagy a terhelés a háziorvosoknál, a praxisokban naponta átlagosan 350 ezer beteget látnak el, ezért is fontos a védőoltás felvétele. Békássy Szabolcs beszélt arról is, hogy a háziorvosokhoz juttatott antigén gyorsteszt a fertőzöttek kiszűrése szempontjából fontos, ezek a tesztek jó szolgálatot tesznek az orvoshoz forduló páciensek állapot-differenciálásában. Ha az első teszteredmény pozitív, megkezdődhet a beteg izolációja, más esetekben azonban megerősítő PCR-tesztet kell végezni.

Az Oltási akcióhét első három napján már 6 ezer 12-17 éves oltását is kérték a szülők, a legtöbb kamasz az első oltásra érkezett. Ennek a korosztálynak az átoltottsága is folyamatosan nő. Magyarország készen áll az 5-11 évesek oltására is, miután az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a mai napon engedélyezte a Pfizer oltását erre a korosztályra.

Amennyiben a szülő szeretné 12-17 éves gyermekét beoltatni, megteheti az a most zajló Oltási akcióhéten vagy normál menetrend szerint is: online regisztrációt (https://vakcinainfo.gov.hu/) követően internetes időpontfoglalással (https://www.eeszt.gov.hu/hu/web/guest/covid-oltas-idopontfoglalas) vagy a háziorvosnál, házi gyermekorvosnál is.

A 18 év alatti korosztályban is lehetséges a megerősítő harmadik oltás felvétele, különösen indokolt lehet a krónikus betegséggel küzdő, kockázati csoportba tartozó fiataloknál A szülőknek ez esetben érdemes a gyermek kezelőorvosával, gyermekorvosával konzultálni. Eddig több mint hétszáz szülő kérte gyermeke megerősítő oltását.

A 16-17 éves korosztály oltása május közepén kezdődött, átoltottságuk jelenleg 56%-os. A 12-15 éves korosztály átoltottsága egy hónappal később indult, átoltottságuk 36%-os. A kamaszok oltására a tanév elején célzott oltási akciót is szerveztek az iskolákban. A 18 év alatti korosztályt a jelenlegi hatósági engedélyek alapján csak Pfizer vakcinával lehet oltani.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ma jelentette be, hogy engedélyezi az 5-11 évesek oltást is a Pfizer-vakcinával. Magyarország készen áll ennek a megszervezésére is, van elég Pfizer-vakcina és a kormány le is kötött további gyermekek oltására való Pfizer vakcinákat – jelentette be ma Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának vezetője.

A gyermekek védelme érdekében a kormány több intézkedést is elrendelt a közelmúltban: a pedagógusok számára már tavasszal oltási akciót szervezett, mostantól a pedagógusoktól is elvárt az oltás felvétele az állami fenntartású iskolákban, az iskolákban továbbra is fontos a megelőző higiénés szabályok betartása, az iskolaigazgatók előírhatják a maszkviselést, és decembertől csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a külsős dolgozók az iskolákba.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

hirtv.hu

Vezércikk – Orbán Viktor az Európai Parlament vezetőinek leváltására készül + videó

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Jégdara és hózáporok jöhetnek, majd következik a legrosszabb

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

INSIDER

Megérkezett Szentkirályi Alexandra hétpontos Budapest-terve

INSIDER

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

INSIDER

Németországban veszett nyoma Daninak, talán Te is segíthetsz megtalálni