Létrehozva: 2020.07.01.

9 órás iskolakezdés? Háborút robbantott ki Karácsonyék ötlete a szülők között

A semmiből jött, és óriási vitát robbantott ki az interneten a Fővárosi Önkormányzat ötlete arról, hogy ősztől kezdődjön 9 órától az iskola. A kisgyerekes szülők többsége anyázik, mert elkésne a munkából, de vannak olyanok is, akik örülnének az ötletnek.

„Ez őrültség, ki viszi a gyereket iskolába?„ „A főnököm biztos jó ötletnek tartaná, ha én meg 10-re járnék ” – mondja egy dühös olvasónk.

„ Az az őrültség, hogy 8-ra mennek a félkómás, alvajáró gyerekek, főleg járványveszély idején, a zsúfolt tömegközlekedésben„ – mondja egy másik szülő.”

„ A suli így 4-kor, a különóra meg este 10-kor ér véget? Mikor lesz idejük játszani a gyerekeknek?„ – érvel ellene egy harmadik szülő.

A járványhelyzetre és a tömegközlekedés zsúfoltságára hivatkozik a Fővárosi Önkormányzat, amikor bedobta a semmiből az ötletet: azt javasolják az iskoláknak, hogy csúsztassák el a kezdést 9 órára, hogy a gyerekek elkerüljék a zsúfoltságot a járműveken. A gyerekek többsége örülne az extra alvásnak, annak viszont nem, hogy még később érne véget délután az iskola. Sok kisgyerekes szülőnek viszont így még nehezebb lenne a logisztika.

Az ország rögtön két csoportra szakadt: van aki szerint ez kiváló ötlet, mások szerint viszont őrültség. A Ripost-olvasókat is nagyon megosztja a kérdés, Facebook- szavazásunkon fele-fele arányban voksoltak az ötlet mellett és ellen.

Sokak szerint nem a mai rendszer, nem is a későbbre csúsztatott iskolakezdés ötlete, hanem egy harmadik lenne a jó megoldás: például iskolabuszok indítása, vagy ha minden második BKV-járat reggel csak diákokat szállítana.

Érvek mellette

- A diákok így tényleg elkerülnék a reggeli zsúfoltságot és csökkenne a fertőzésveszély. Sok középiskolást és egyetemistát ma is inkább fuvaroznak a szülei, csak ne kelljen tömegközlekednie. - A gyerekek bioritmusához jobban illeszkedik a későbbi kelés, a többség jobban tudna figyelni, szívesebben járna iskolába, ha később kezdődnének az órák. - Azok a gyerekek, akik egyedül járnak iskolába, nyernének vele  

Érvek ellene

- A szülők többsége nem tudja megoldani , hogy 9 órára vigye a csemetéjét az iskolába, mert akkor ő nem érne oda időben a munkába. - Ha valaki a nagyszülőtől kér segítséget a gyerek iskolába kíséréséhez, akkor a legveszélyeztetettebb korosztályt teszi ki fokozott járványveszélynek. - Az iskolákban most is van 7-8-ig ügyelet, így biztosan lenne 9 óráig is, de az csak „gyerekmegőrző”. Ebben az esetben 2 óra ügyelettel kezdi a gyermek a napot, és a reggeli tömeget sem kerülte el. - Így elhúzódik az iskola délután, a gyerekek ősztől csak sötétedéskor érnének haza – és akkor kezdenék a leckét meg a különórákat.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát