Létrehozva: 2020.06.04.

A budapesti forgalom is leáll Trianon emlékére

Egy percre fog megállni a fővárosi közösségi közlekedés.

Egy percre megáll a budapesti közösségi közlekedés ma délután, a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján.

Karácsony Gergely főpolgármester korábban arra kérte a főváros lakosságát, hogy a trianoni döntés századik évfordulóján, június 4-én, 16 óra 30 perckor álljon meg mindenki egy percre, hogy „közösen emlékezzünk Trianonra”. Ebben az időpontban az utasok egyperces megemlékezést hallgathatnak, amelynek idejére leállnak a közösségi közlekedési járművek.

A BKK korábbi közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy aki csütörtök délután akár a közösségi közlekedés járataival, akár autóval utazik Budapesten, számítson egy rövid idejű torlódásra, és a társaság javasolta, hogy utazás idejét ennek megfelelően tervezzék meg.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Napi aktuális – Szentkirályi Alexandra: Változást Budapesten! + videó

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

INSIDER

Megérkezett Szentkirályi Alexandra hétpontos Budapest-terve

INSIDER

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

INSIDER

Németországban veszett nyoma Daninak, talán Te is segíthetsz megtalálni