Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.01.26.

A Covid-19 másfélszeresére növelte a természetjárók számát

A koronavírus járványnak pozitív hozadéka is van: sokkal többen túráznak. A korlátozások óta a bezártság-érzet felerősítette a kirándulási vágyat és a természet szépségei iránti érdeklődést.

„Soha nem látott mértékben nőtt a kéktúrázó kedv 2020-ban” – közölte a Magyar Természetjáró Szövetség. Megtudtuk: több, mint másfélszer annyi kéktúrázó igazolófüzetet vettek a túrázók 2020-ban, mint egy évvel korábban. Ez 168 százalékos növekedés.

Képünk illusztráció! Videoton Kéktúra: Lang Róbert, Sejben Viktor, Kovács István (Fotó: Veres Viktor Nemzeti Sport)

„Húszezernél is több új túrázó indult el tavaly a legendás Országos Kéktúrán. A Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útjait háromezer-kétszáz, az Alföldi Kéktúra túraösvényeit több mint kétezer frissen nekiinduló természetjáró kezdte el taposni 2020-ban. Mindhárom kéktúrarész esetében ez rekordnak számít” – írja közleményében a túrák üzembetartója, a Magyar Természetjáró Szövetség. Nagyon sokan teljes hosszában megcsinálták a kéktúrát: az 1171, 8 km-es szakaszt 387 túrázó teljesítette, a 541 km-es Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát 136-an, a 869 km hosszú Alföldi Kéktúrát pedig 89-en járták végig egy év alatt. Az igazolt túrázók összesen 604 ezer kilométert gyalogoltak.

Mivel sokkal többen túráznak, mint korábban, a népszerű úti célok sokszor zsúfoltakká válnak, így aki teheti, hétvége helyett válassza a hétköznapokat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó