Létrehozva: 2019.09.30.

A játék összeköt Pécs városában is

Újabb befogadó játszóteret adtak át a Szerencsejáték Zrt. játszótér-építési programjának köszönhetően, amelyet ép és fogyatékossággal élő gyermekek közösen használhatnak. A játék összeköt! program hatodik befogadó játszóterét Borbás Károly, a Szerencsejáték Zrt. Pécsi Értékesítési Régiójának vezetője, valamint Dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának polgármestere adta át Pécsett.

2019-ben a Szerencsejáték Zrt. kibővített társadalmi felelősségvállalási kezdeményezésének köszönhetően immár hatodik közösségi játéktere nyílt meg, a program azonban tovább folytatódik.

A nemzeti lottótársaság felelős állami vállalatként kiemelten kezeli a fogyatékossággal élő gyermekek társadalmi integrációjának ügyét. A vállalat a közép-kelet európai régióban elsőként vállalta, hogy a Nagykarácsony sorsjegy bevételének egy részét minden évben közösségi célra fordítja és országszerte befogadó játszótereket épít. A társaság idén jelentősen kibővítette a kezdeményezést, a tavaly átadott létesítményeken kívül összesen hat helyszínt nyit, illetve nyitott meg országszerte, amelyekben számos újdonságot is bevezetett: a korábbiaknál is több játékot helyezett el, illetve az eddigiekhez képest esztétikusabban kialakított közösségi tereket hozott létre.

A kombinált homokozó, az akadálymentes forgó, a dupla alagút, a fészekhinta, vagy a kombinált akadálymentes játszóeszköz kialakításának köszönhetően biztonságosan használható, így mozgásukban korlátozott személyek is bátran kipróbálhatják. A játék összeköt! program jövő évi folytatásával pedig ez a lehetőség egyre több gyermek számára adatik majd meg.

„Pécsiként számomra kiváltképp örömteli, hogy dinamikusan fejlődő városunkban átadhatom „A játék összeköt!” program keretében megépült legújabb, fontos társadalmi funkciót betöltő játszóteret a családok és elsősorban a gyermekek örömére. Azzal, hogy itt minden gyermek személyes élményeket szerezve tud majd együtt játszani, ez a közösségi tér a társadalom szempontjából is pótolhatatlan feladatot tölt be a fogyatékossággal kapcsolatos pozitív attitűdök és értékrend kialakításában. Éppen ezért elkötelezettek vagyunk programunk folytatása mellett, amelyet az elkövetkező időszakban minél több családhoz és gyermekhez szeretnénk eljuttatni országszerte” – fogalmazott Borbás Károly, a Szerencsejáték Zrt. Pécsi Értékesítési Régiójának vezetője.

„Nagyon köszönjük a Szerencsejáték Zrt.-nek, hogy „A játék összeköt!” program keretében a mai napon megnyitott játszótéren immáron Pécs városában is lehetőségük van a fogyatékossággal élő- és az ép gyerekeknek arra, hogy közösen átélt élményeken keresztül ismerjék meg egymást. Biztos vagyok benne, hogy ez a szép játszótér a jövőben sok család közös találkozási pontja lesz és sok gyereknek fog önfeledt örömöt szerezni.” – mondta Dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának polgármestere.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább