Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.10.20.

A kaposvári tölgy lett az év fája

Az online szavazás júliusban indult, a versenyt 4431 szavazattal a kaposvári Szabadságfa nyerte. 300 szavazattal előzte meg a dunakiliti tölgyet, a Széchényiek körtefája lett a harmadik. Az Év Fája egy speciális kezelésre feljogosító utalványt kapott jutalmul.

A győztes tölgyet 1929. április 18-án, 90 éve el ültették el az 1927-ben átadott iskolaépület udvarán. A csemete a kőszegi polgármester jóvoltából a trianoni határról, az Írott-kőről került Kaposvárra.

Az ültetéskor a fa gyökereire Kassa, Kolozsvár és Nagyvárad földjét hintették. A fa több ezer berzsenyis diák életét kísérte végig, olyannyira, hogy az iskola legkitűnőbb tanulói az elismerő oklevelekre erősítve a tölgyfa egy-egy préselt levelét is megkapták emlékül. Megtudtuk: a magyar győztes 2020 elején az európai versenyen is indul, ahol az Európai Év Fája díjat nyerheti el. A nemzetközi versenyen már négyszer nyert magyar fa. Tavaly a pécsi Havi hegyi mandulafa nyerte el az Európai Év Fája díjat.

Az Ökotárs Alapítvány az Év Fája versennyel a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet.

Az Év Fája verseny 2002-ben Csehországból indult, Magyarországon 2010-ben rendezték meg először.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát