Létrehozva: 2020.02.25.

A koronavírus teszt eredményére vár Bécsben egy magyar nő

Megszólalt a Ripostnak Miháczi Bea. A nő koronavírus gyanújával fekszik a bécsi kórházban.

Szerző Ripost

Vettek tőlem vért és mintát a nyálkahártyából, most a teszt eredményére várok-mondta el a Ripostnak Miháczi Bea.

A nő elmondta a Ripostnak: az utóbbi időben sokat utazott, volt Antwerpenben a Kínai Holdújév ünnepen és nemrég járt a velencei karneválon is többek között. Sok emberrel találkozott, sok reptéren járt.

„Már egy hete nem éreztem jól magam, lázas voltam, köhögtem és a hideg is rázott. Ez volt gyanús nekem, ugyanis az eddigi betegségeim kapcsán, amikor influenzás voltam soha nem tapasztaltam ilyet„-mesélte a nő. A házi orvosa haza küldte Beát, de a nőben felmerült a koron vírus gyanúja és felhívta a kijelölt telefonszámot.

Fotó: shutterstock

„Hárman beszéltek velem, mindegyik végig kérdezte a tüneteimet. Miután elmondtam nekik, hogy mit tapasztaltam, azonnal mentőt küldtek. Szirénázva jött értem a mentő és behozott a Kaiser-Franz-Josef-Spital (SMZ Süd) kórházba.”

A nőnek telefonon azt is elmondták, hogy olyan ruhákat és tárgyakat vigyen magával, amiket nem sajnál megsemmisíteni, ha beigazolódik a koronavírus gyanú.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Franciaország lebukott: sohasem látott üzletet kötött Vlagyimir Putyinnal

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!