Létrehozva: 2020.08.04.

A Kúria elé került a józsefvárosi menzabotrány

Pikó András megpróbált kibújni a fizetési kötelezettség alól. Nem jött össze neki. A józsefvárosi menza ügye már a Kúria előtt van.

Pikó Andrásnak, Józsefváros polgármesterének torkán akadt a kerületi menza-ügy. Mint arról a Ripost beszámolt, a járványhelyzettel visszaélve teljhatalmú döntést hozott, és azonnali hatállyal lecserélte a közétkeztetési szolgáltatót. Az új cég, az Eurest rövidesen megbukott egy NÉBIH vizsgálaton, lejárt szavatosságú élelmiszereket találtak a főzőkonyhájában. Pikó egyszemélyi döntését pedig a menesztett vállalkozás minden lehetséges fórumon megtámadta. A Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette a Pikó áltral kötött új szerződést, egyúttal 50 millió forintra büntette az önkormányzatot.

Fotó: hír tv

Pikó András persze nem akar fizetni, megtámadta a határozatot, arra is hivatkozva, hogy közérdek a közétkeztetés, ezért adjon fizetési halasztást a bíróság, és egyelőre a szerződés se legyen semmis. A Fővárosi Törvényszék kimondta: határidőre fizetni kell, de a szerződés semmissége még nem lép hatályba. A Közbeszerzési Döntőbizottság rögtön fellebbezett, ezért most a Kúria elé kerül a józsefvárosi menza ügye.

Úgy tudjuk, a VIII. kerületi Városházán sem mernek mérget venni rá, hogy a történtek után a Közbeszerzési Döntőbizottság nem meszeli el a sebtében kiírt új közétkeztetési pályázatot. Ebben az esetben pedig teljes lesz az összeomlás. A bölcsődei főzőkonyhák már most sem nagyon tudnak megbirkózni a feladattal, hogy elég ételt adjanak a diákoknak és a rászorulóknak. Mi lesz itt szeptemberben, a tanév kezdetekor, amikor nagyságrendekkel több lesz az éhes száj?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén