Létrehozva: 2020.11.06.

A magyar kutatók áttörő sikert értek el a koronavírus szövődményeinek kezelésében

A Semmelweis Egyetemen (SE) már a klinikai teszteket végzik a kezelés kapcsán.

November elején kezdődnek a Semmelweis Egyetemen (SE) és egyes hazai járványkórházakban azok a klinikai vizsgálatok, amelyek a koronavírus-fertőzés következtében fellépő tüdőhegesedés kezelésében (tüdőfibrózis) hatékony fluvoxaminterápia eredményességét vizsgálják – közölte az orvosegyetem.

Az SE közleménye idézi Merkely Bélát, az intézmény rektorát, aki elmondta: a koronavírus-fertőzés kétféle módon károsíthatja szervezetet. Az egyik eset, amikor a már meglévő alapbetegségek – szív- és érrendszeri problémák, a vesebetegség vagy az onkológiai tünetek – erősödnek fel. A másik esetben a vírus túlzott immunreakciót vált ki a szervezetből, úgynevezett citokinvihart okozva, amely komoly tüdőgyulladást és többszervi károsodást eredményezhet. Ennek leküzdésében a tüdőhegesedés kezelésében lehet segítségünkre a fluvoxaminterápia – emelte ki.

Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

Mint írták, ez a terápia két ponton fejti ki védő hatását. A koronavírus következtében kialakult tüdőgyulladás akut szakaszában az úgynevezett citokinvihart gátolja oly módon, hogy a gyulladást beindító anyagok termelődését csökkenti. Emellett pedig hosszú távon a tüdőgyulladás miatt kialakuló hegszövet termelődését is mérsékli, ezáltal kisebb felületen károsodik a tüdő, vagyis nagyobb marad a légzőfelület.

A szakemberek azt várják a terápia hatásaként, hogy a koronavírus szövődményként kialakuló és gyakran elhúzódó légzési nehezítettség is rövidebb ideig áll majd fenn.

A száz középsúlyos, kórházi kezelésre szoruló beteg bevonásával és egyéves követésével zajló vizsgálat novemberben kezdődhet a Semmelweis Egyetemen, ahol a betegek a kórházi kezelés részeként, és ezt követően bizonyos ideig otthon is kapják majd a fluvoxamin hatóanyagú tablettát.

Fotó: MTI / Árvai Károly / kormany.hu

A közlemény idézi Szabó Attilát, az SE I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatóját, aki szerint a munkacsoport nagyon gyorsan és kreatívan reagált a pandémia kapcsán kialakult helyzetre. Megvizsgálták annak lehetőségét, hogy a Covid-19 vírusfertőzés során jelentkező akut tüdőgyulladás és a hosszú távú szövődmények terápiájában segíthet-e a fluvoxamin. Az orvosokból, vegyészekből, biomérnökből és biológusokból álló multidiszciplináris kutatócsoport rekordsebességgel végezte el a szükséges állatkísérleteket – mondta.

A meggyőző eredményeikre alapozva az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) gyorsított eljárásban engedélyezte a klinikai vizsgálatok megkezdését – mondta.

Fotó: Bors / Végh István

Fekete Andrea, a kutatócsoport vezetője kiemelte, nagyon ritkán fordul elő a magyar gyógyszerkutatás történetében, hogy egy hazai szabadalom eljut az úgynevezett klinikai vizsgálatok kettes fázisába, amikor lehetőség nyílik a betegeken történő alkalmazásra.

Hozzátette: bíznak abban, hogy az alapkutatástól a klinikai alkalmazásig tartó teljes folyamat kizárólag hazai tudósok és támogatók összefogásával valósul meg, és az új terápia segítheti a koronavírus-betegek gyógyulását.

A kutatási program a Semmelweis Egyetem, a Magyar Tudományos Akadémia és a SigmaDrugs egyetemi spin-off cég együttműködésében valósul meg, Fekete Andrea vezetésével – közölte a Semmelweis Egyetem.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kevesebb mint egy hónapunk maradt” – Megvakulhat az egyéves Zoé, ha nem műtik meg időben

INSIDER

Nagy bajt okozhat: ha ilyet vettél a SPAR-ban, meg ne edd!

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után