Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.06.

A Nébih kicselezte: így bukott le másodszor is ez a férfi

A hivatal munkatársai az árusított termékeket zár alá vették és elrendelték azok megsemmisítését.

A Nébih a férfit tavaly egyszer már elmarasztalta illegális készítmény árusítása miatt. A hatóság ellenőrei 2019. októberében tartottak próbavásárlást nála, akkor 32 kilogramm cirill betűs, valamint szerb és török nyelvű növényvédőszert vásároltak. Ezt követően a szakemberek két helyszínen összesen 176 kilogramm, szerb és török nyelvű címkével ellátott, Magyarországon nem engedélyezett növényvédőszert vettek hatósági zár alá és rendelték el azok megsemmisítését. A termékeket az érintett ráadásul „üzleten kívül”, minden engedély nélkül forgalmazta.

A mostani ügyben mindezek miatt a Csongrád megyei férfi, ismételt jogsértőként, több százezer forintos növényvédelmi bírságra számíthat, ugyanis a Nébih újra túljárt az eszén. Ismét próbavásárlást tartottak nála, és így 10 liter gyomirtót vettek a férfitől. Ezeken csak szerb jelölések voltak, majd az ezt követő hatósági ellenőrzésen további 20 kilogramm, szerb felirattal ellátott talajfertőtlenítő szert foglaltak le – írja az MTI.

A Nébih arra hívta fel a termelők figyelmét, hogy növényvédő szert kizárólag üzletben, megbízható forrásból vásároljanak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Most jött: kizuhant egy 3 éves gyerek egy emeletes ház ablakából Budapesten

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát