Létrehozva: 2021.03.27.

A PDSZ-nek a tanárok és az oktatás sem számít, csak a kormányt támadják

A PDSZ kért valamit, megkapták. De mégis a kormányt támadják.

Február végén a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete levélben kérte a miniszterelnököt az iskolák bezárására és a digitális munkavégzés elrendelésére valamennyi köznevelési intézményben és a szakképzés területén. A kormány egy héten belül ennek megfelelő döntést hozott.

A PDSZ akkori levelében rögzített álláspontja szerint: “ha a zárást követően sor kerül az ágazatban dolgozók beoltására; és szigorú járványügyi protokollokkal felvértezve újra megnyitjuk az intézményeket, akkor nem csak az általános, de a középiskolások is visszatérhetnének a padsorokba.”

A kormány szerdai ülésén döntött a tanárok soron kívüli oltásától. A már regisztrált tanárok április 1. és 3. között, a később regisztrálók április 8. és 10. között részesülhetnek az oltásban. Ezt követően április 19-én nyitnak az iskolák.

„Joggal gondolhatnánk, hogy a PDSZ elégedett. Ha a kormányt nem is, legalább saját magukat megdicsérik: követeléseik teljesültek” – írta a Facebookon posztjában Gulyás Gergely.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte: „sokan vannak, akik a tanárokhoz hasonlóan munkájukból adódóan naponta sok emberrel találkoznak és nem jutnak soron kívül oltáshoz. A jövő nemzedékek oktatása és nevelés kétségkívül az egyik legfelelősségteljesebb feladat. Ezért volt indokolt a PDSZ kérése és a kormány döntése”.

„A szakszervezet kérésének teljesítése után is a kormányt szidalmazza és a tanárokat próbálja – egyébként sikertelenül – az iskolák több mint három hét múlva esedékes nyitása ellen hangolni.

Ez ékes bizonyítéka annak, hogy a PDSZ-nek mind az iskolai oktatás, mind az általuk képviselt tanárok másodlagosak. Az elsődleges a kormánnyal való konfliktuskeresés. A járvány legnehezebb időszakában is. Ez egyszerre felelőtlen és sajnálatos

-zárta sorait a miniszter.

 

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéről, avagy miért káros, ha egy érdekképviselet ellenzéki pártnak képzeli... Közzétette: Gulyás Gergely2021. március 27., szombat

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria