INSIDER

Õ a pedofíliával vádolt balatoni képviselő

A megvádolt 60 éves férfi ártatlannak vallja magát.
címkék:
  • Szerző: J.K.

Ártatlannak vallja magát a pedofíliával meggyanúsított barnagi képviselő, A. Béla. Mint azt korábban a %% is megírta: a 60 éves férfiról az hírlik, hogy fiatalkorú fiúkat csábított el.

A híresztelés szerint a fiúk mindössze néhány ezer forintért és édességért cserébe szexuális kapcsolatot létesíttettek vele. A Lokálnak sikerült szóra bírnia A. Bélát - akinek a fényképét itt nézheti meg.

A múlt héten szerda reggel bekopogott két TEK-es rendőr és egy nyomozó. Azt mondták, velük kell mennem, és bilincset raktak rám. Nem is kérdeztem az okát, hiszen már hetek óta ment rólam a pletyka

– mondta a lapnak Béla bácsi.

– A nyomozó azt mondta, őrizetbe vesznek, mert pedofíliával gyanúsítanak. Sírva feleltem a kérdéseire, meggyőződésem, hogy politikai támadás folyik ellenem. Ugyanis pár hete az indítványomra feloszlatta magát a képviselő-testület, aminek nem mindenki örült. Szerencsére három nap múlva kiengedtek, pedig már meg akartam magam ölni a szégyentől – tette hozzá a képviselő, aki egyébként elismeri, hogy édességet vett két fiúnak. Ám mindezt hátsó szándék nélkül. Mint mondta: nincs felesége, de nem perverz.

Az ügyben ellenszolgáltatás nyújtásával elkövetett gyermekprostitúció kihasználása miatt nyomoz a rendőrség, emiatt a képviselő most 60 napig nem mehet a nagyvázsonyi iskola és a bolt közelébe, sőt a közösségi házba sem. 

Ripost előfizetés banner

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?