Létrehozva: 2019.09.27.

A sólyi gyerekgyilkos apja: Visszahoznám a kislányt az életem árán is!

Lehajtott fejjel, láncon érkezett a 15 éves F. Ferenc csütörtök reggel a Veszprémi Járásbíróságra. Ahogyan azt a Ripost megírta, őt vádolják azzal, hogy 2018 májusában meggyilkolta a 8 éves sólyi H. Adriennt. A bíróságon találkoztak az áldozat és a tettes szülei.

„Osztozom a szülők fájdalmában” – mondta a Ripost-nak a gyanúsított édesapja a bíróság folyosóján.

„Nekünk is nagyon nehéz, az emberek nap mint nap durva jelzőkkel illetnek. Pedig én nem hiszem el, hogy a fiam bántotta a kislányt. Emlékszem, aznap a fiam már otthon volt, amikor a feleségem meg én hazaértünk. Olyan volt, mint máskor, nem láttam idegesnek. Egyszer csak rendőrök jelentek meg a házunknál és azt mondták, eltűnt egy kislány és Ferivel látták utoljára. Később közölték, hogy valaki feljelentést tett, miszerint a házunkban van egy megkötözött gyermek. Átkutatták a házunkat, de nem találtak semmit. Ferit többször is kérdeztem, csinált-e valami rosszat. Azt hajtogatta: „Nem én voltam, nem én! A DNS majd tisztáz engem!” Ezután jött a sokk: megtalálták a lányt, és Ferit gyanúsítják. Úgy éreztem, mintha átdöfték volna a szívemet egy karóval. ”

Miután a fiú börtönbe került, a szülei belebetegedtek a történtekbe, az apja 25 kilót fogyott.

„Aggódom a fiamért, kétszer is öngyilkosságot kísérelt meg. Ha tehetném, odaadnám az életemet azért, hogy a kislány újra éljen...” – tette hozzá.

Focizni hívta a kislányt

Ahogy arról a Ripost beszámolt, F. Ferenc a gyilkosság napján focizni hívta a kislányt és a bátyját, de utóbbi nem ment. A gyermek nem tért haza sötétedésre, így az apja keresni kezdte, majd értesítette a rendőrséget. Éjjel fél 3-kor találták meg Adri holttestét a vilonyai zsilipnél a vízben.

„Képtelen vagyok másra gondolni, csak arra a fájdalomra, amit a lányom érzett” – mondta lapunknak Zsanett, a kislány édesanyja.

„Állítólag Ferike levetkőztette, összekötözte, majd egy kővel szétverte a fejét. Belehúzta a közelben lévő patakba és odakötözte, de elvitte a víz, így bukkantak rá. Remélem, méltó büntetést kap, aki ezt tette vele!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán