Létrehozva: 2021.06.23.

Áder János aláírta a gyermekek védeleméről szóló törvényt

Áder János köztársasági elnök szerdán elrendelte a pedofil bűnelkövetőkkel kapcsolatos törvény kihirdetését, miután értékelése szerint a törvény 18 év felettiek alkotmányos jogait nem korlátozza, a 18 év alattiak védelmére vonatkozó alkotmányos kötelezettséget viszont kiteljesíti.

A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján szerdán délután megjelent közleményben Áder János emlékeztetett: az Országgyűlés június 15-én 157 igen szavazattal, 1 nem ellenében elfogadta a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvényt.

Fotó: MTI / Kovács Tamás

Az államfő azt írta, a törvény két tárgykört szabályoz:

Az első a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális cselekmények súlyosabb büntetése.

A második pedig a kiskorúak – a 18 év alattiak – megóvása a pornográf, a szexualitást öncélúan ábrázoló, a homoszexualitást és a nem megváltoztatását népszerűsítő tartalmaktól.

A közleményben Áder János leszögezte: a sajtóban megjelent állításokkal szemben a törvény a 18 év felettiek vonatkozásában semmilyen korlátozó rendelkezést nem tartalmaz.

„Arról, hogy ki kivel és hogyan él, hogy kinek milyen a nemi identitása, és hogy valaki felnőttként miként változtatja meg születési nemét, a törvény semmiféle rendelkezést nem tartalmaz” – hangsúlyozza.

A köztársasági elnök hangsúlyozta: az elfogadott törvény rendelkezései nem sértik a magán- és családi élet tiszteletben tartásának jogát, amelyet az Alaptörvény rögzít. Ugyanakkor – folytatta az államfő – az Alaptörvény XVI. cikke előírja, hogy „minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz”. Az új törvény rendelkezései a kiskorúak védelme érdekében tiltják a pornográf, a szexualitást öncélúan ábrázoló, a homoszexualitást és a nem megváltoztatását népszerűsítő tartalmak elérhetőségét. A szabályozás az idézett XVI. cikkből következik – állapította meg.

„Miután az új törvény a 18 év felettiek alkotmányos jogait nem korlátozza, a 18 év alattiak védelmére vonatkozó alkotmányos kötelezettséget viszont kiteljesíti, ezért a mai napon elrendeltem a törvény kihirdetését” – zárta közleményét Áder János.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

ripost.hu

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra