Létrehozva: 2021.11.09.

Áder János Szent Márton-napon is a Covid-árváknak gyűjt

Áder János államfő fővédnökségével jótékonysági koncertet szerveznek a Pasaréti Közösségi Házban november 13-án, Szent Márton napja alkalmából.

Áder János államfő fővédnökségével jótékonysági koncertet szerveznek a Pasaréti Közösségi Házban november 13-án, Szent Márton napja alkalmából; a bevételt a világjárvány idején árván, félárván maradt gyermekek megsegítésére szánják – tájékoztatta a közösségi ház sajtófőnöke kedden az MTI-t.

A közlemény szerint hagyományteremtő céllal szervezi meg az újonnan nyílt Pasaréti Közösségi Ház Szent Márton-napi koncertjét, amelynek fővédnöke Áder János köztársasági elnök, felesége, Herczegh Anita pedig köszöntő beszédet mond az eseményen.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A november 13-án 19 órakor kezdődő rendezvényen az Óbudai Danubia Zenekar kamaraegyüttese Mozart, Bach, Bartók és Elgar műveket ad elő Hámori Máté vezényletével – ismertették. Az est teljes bevételét az államfő által létrehozott alapítvány rászorulói kapják, akik a világjárvány idején elvesztették egyik vagy mindkét szülőjüket.

A Regőczi Alapítvány személyre szabott gondoskodást biztosít valamennyi rászoruló gyermeknek, mindaddig, amíg a gyermek nagykorú lesz vagy befejezi a tanulmányait, munkába áll és képes lesz saját magáról gondoskodni – írták. Az eseményről további információ a itt található.

Senki nem gondolta volna, hogy a 21. század elején ismét háborút kell vívnunk. A koronavírus járvány sarkaiból fordította ki a világot: egy láthatatlan ellenség alapjaiban változtatta meg életünket. Bezárkóztunk, maszkot hordtunk, távolságot tartottunk, fertőtlenítettünk. Nem látogathattuk meg szeretteinket, nem ölelhettük meg azt, aki a szívünknek kedves – még a közelébe se mentünk, nehogy baj legyen. Óvtuk, féltettük családunkat, rokonainkat, ismerőseinket. Több mint egy éve olvassuk szorongva a riasztó adatokat, hány élettől kell örökre elbúcsúznunk. A koronavírus-járvány első és második hulláma során nem tapasztaltuk azt, amit a harmadik során, hogy fiatalok, méghozzá kisgyermekeket nevelő szülők halnak meg, és gyermekek maradnak árván. Amikor ezeket a sorokat írom, még nem jutottunk túl a harmadik hullámon, alig telik el úgy nap, hogy ne hallanánk újabb és újabb tragédiáról. Mai tudásunk szerint több mint 400 családról, 600 gyermekről kell gondoskodni, mert elvesztették egyik vagy mindkét szülőjüket. Feleségemmel együtt úgy döntöttünk, hogy létrehozunk egy alapítványt, amelynek segítségével a gyermekek anyagi értelemben ugyanazt a támogatást kapják meg, mintha szüleik életben maradtak volna. Minden gyermek személyre szabott segítségre számíthat attól függően, hogy mire van szüksége: ösztöndíj, lakhatási támogatás, szociális juttatás, a közlekedés támogatása és még számos olyan gondoskodási forma, ami a gyermek fejlődését, gyarapodását, tanulását, megélhetését segíti elő. Az alapítvány minden felajánlásért hálás! Köszönjük, hogy Ön is támogatja a világjárvány miatt árván maradt gyermekeket!

Áder János
alapító
 

Regőczi István atyánál nem is választhattak volna jobb névadót a Covid-árvákat segítő alapítványnak, ő igazi példakép – mondta Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke vasárnap Vácon.

Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita részt vett a váci Regőczi-kápolna ünnepi szentmiséjén. Herczegh Anita az ezt követően tartott beszédében kiemelte: a kápolnában jelen vannak olyanok, akik Regőczi atyát személyesen ismerhették, és olyanok, akik Covid-árvák, akiket a róla elnevezett alapítvány segít. Az atya életútjának felidézése nem is történhetne méltóbb környezetben, hiszen a váciak ismerik élete legfontosabb állomásait: a hadiárvák gondozását, a templomok, árvaházak építését, a koncepciós pereket, a börtönévek megpróbáltatásait, valamint a mindvégig töretlen hitét, segítőkészséget és önzetlenséget – fogalmazott. Felidézte: amikor tavasszal elhatározták, hogy alapítványt hoznak létre a koronavírus-járványban árvává lett gyermekek segítésére, sokat gondolkodtak a megfelelő név kiválasztásán, és amikor felmerült Regőczi atya neve, rögtön tudták, hogy csak ő lehet a névadó, mert ő a példaképük. Hangsúlyozta: az alapítvánnyal arra vállalkoztak, hogy személyre szabott, hosszú távú segítséget adjanak az árváknak, amíg önálló útra lépnek, szakmát vagy egyetemi végzettséget szereznek. Kitért rá: kidolgozzák a folyamatos havi támogatások feltételrendszerét, hogy kiszámítható segítséget nyújtsanak, továbbá más intézményekkel, alapítványokkal is együttműködnek. Herczegh Anita elmondta: sok tragikus történet van, és az elmúlt több mint másfél évben sokszor lehetett érezni, hogy nincs befolyásunk az események alakulására, tehetetlenek vagyunk. Regőczi atya élete a tettekről szólt, arról, hogy nem elég meglátni a problémát, sajnálkozni, és a mélységes együttérzés sem elegendő, azonban nincs lehetetlen, ha összefogunk – jelentette ki. Regőczi Istvánt (1915-2013) 1943-ban szentelték pappá. Pesterzsébeten lett hittanár és káplán, majd Vácra került, ahol templomot épített és gyermekotthont alapított. 1949-ben az árvaházat feloszlatták, őt letartóztatták, és 1953-ig Kistarcsára internálták. 1992-ben került vissza Vácra, ahol a fegyház lelkészeként dolgozott. 1992-ben Vác városa díszpolgárrá választotta. Több könyvet írt flamand és magyar nyelven. Áder János köztársasági elnök és felesége 2021-ben létrehozta a Regőczi István Alapítványt azzal a céllal, hogy hosszú távú és személyre szabott gondoskodást biztosítson azoknak a gyermekeknek, akik a világjárvány idején elvesztették egyik vagy mindkét szülőjüket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban