Létrehozva: 2017.09.08.

Aggasztó betegséghullám dönti ágynak sorra a magyar gyerekeket

Szeptemberben megduplázódik a beteg kisgyerekek száma a rendelõkben. A legtöbben náthával, hörghuruttal, hányással, hasmenéssel viszik a kicsiket orvoshoz - elsõsorban azokat, akik a tanévkezdéssel elõször kerülnek egy intézménybe. A vírusok és baktériumok mellett a stressznek is szerepe van ebben, és sok múlik a szülõn is.

Szomorúan veszik tudomásul a szülők, hogy alig kezdődött el a tanév, a gyerek máris beteg.

A kisgyermek fejlődésben lévő immunrendszerének nagy megterhelést jelent a közösségbe kerülés időszaka

– vélekedik dr. Velkey György, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke. "A szervezet számos idegen vírussal és baktériummal találkozik, ezek könnyen okozhatnak megbetegedést, főleg, ha a kicsi immunrendszere nem elég erős."

"Különösen azok a gyerekek, akik először kerülnek egy intézménybe, közösségbe, vagy akik közösséget váltanak, szoronghatnak. Meg kell szokniuk az új körülményeket, a rendet. Ha ezt tetézi a magas szülői elvárás, és nincs ideje eleget játszani, hogy feloldja a stresszt, akkor ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy fogékonyabbá váljon a fertőzésekre"

– tájékoztatta a %Ripost%-ot Standovár Sára gyerekpszichológus. – Különösen az elsősökre kell nagyon figyelni. A szülők néha elfelejtik, hogy attól, hogy a gyerek iskolába jár, még gyerek marad, szüksége van a játék örömére, nem szabad túlterhelni különórákkal.

Hasonlóan vélekedik az Óbudai Gimnázium ifjúsági védőnője. Szeptemberben naponta 8-9 diák is jelentkezik az iskolaorvosi rendelőben fejfájással, orrfolyással, köhögéssel, hányingerrel, lázzal.

A nyári vakáció után hatalmas lelki megterhelésnek vannak kitéve a diákok, és ez gyengíti az immunrendszert

– mondta Csontosné Dévai Éva. Hozzátette: a zárt környezet, a nem megfelelő öltözködés is hozzájárul a betegségekhez.

A doktornő tapasztalatai alapján a fűtési szezon kezdetéig tart a betegséghullám, akkor áll vissza a rend.

Az iskolaorvos részletesebb beszámolójáról, a szülők véleményéről, valamint arról, hogy szakértők szerint mit tehetünk a gyerekeinkért. a pénteki %Ripost% napilapban közlünk részleteket!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában