Létrehozva: 2021.06.24.

Családi tragédia: halálos betegséggel küzd a 7 éves Regina

Több sorscsapás is érte a debreceni családot, előbb elvesztették a nagypapát, majd kiderült, hogy kislányuk is megbetegedett.

Három hónappal ezelőtt kezdődtek a debreceni család megpróbáltatásai. A 7 éves kis Reginát, miután elvesztette imádott nagypapáját, komoly betegség támadta meg. Az orvosok közölték a családdal, a kislány agydaganatos lett.

Az egész márciusban egy vírusos megbetegedéssel kezdődött, mára pedig már huszonkét sugárkezelést tudhat a háta mögött – írja a Blikk

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A legrosszabb, hogy már évek óta fájlalta a fejét Regina, ami miatt néhány vizsgálaton át is esett, de senki nem vette észre, hogy komolyabb a probléma.

A családot akkor érte az első sorscsapás, amikor Regina elvesztette nagypapáját, akit tavasszal egy tüdőembólia vitt el. A kislány nagyon szerette nagyszülőjét, akinek a halála után romlani kezdett az állapota.

„A két kislányommal szemtanúi voltunk édesapám halálának. Én próbáltam újraéleszteni, miközben a gyerekek fel-alá mászkáltak a házban, nem értették, mi történik a papával. Regina nagyon közel állt hozzá, a legjobb barátok voltak. Annyira sokkolta a veszteség, hogy a nagypapája halála után egyre furcsább tünetek jelentkeztek nála. A járása lelassult, csorgott a nyála, legyengült a jobboldala és előjött az egyensúlyproblémája is. Stroke-gyanúval vittük be a kórházba, ahol végül kiderült: negyedik stádiumú agydaganattal küzd” – árulta el a lapnak a megtört édesanya.

A daganatot nem lehet műteni, ugyanis nagyon rossz helyen van, többek között a nyelésért és légzésért felelős idegeket is behálózza.

Ha segíteni szeretne a családon, hogy Regina megkaphassa a terápiás kezelését, akkor a Blikk oldalán megosztott számlaszámon teheti meg.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin