Létrehozva: 2020.11.13.

Akcióban a rendőrök: így reagáltak a budapestiek a kijárási tilalomra

A fővárosiak jól vizsgáztak a kijárási tilalom bevezetése után. Mégis akadt dolga a járőröknek.

A kijárási tilalom elrendelésével csak azok tartózkodhatnak a köztereken, akiknek azt a munkájuk megköveteli, hazafelé tartanak, éppen orvoshoz, gyógyszerért igyekeznek vagy a kutyájukat sétáltatják.

A város máskor este nyolc után még tele van élettel, most azonban alig lehetett embert látni. A szabályok be nem tartását rendőrök és katonák ellenőrzik. A Bors egy járőrpárost kísért el esti ellenőrzésükre.

A Vörösmarty téren például egy fiatal párt igazoltattak, majd el is engedték őket. Mint kiderült, a KFC-ben dolgoznak, és szerettek volna még néhány percet romantikázni az egyik szoboregyüttesnél.

Boglárka és Dominik (Fotó: Végh István)

„A rendőrök határozottan kedvesek voltak, csak kérték, hogy menjünk haza, amikor bemutattuk a munkáltatói igazolást. Ez van, most ezt kell megszoknunk” – mondta Boglárka és Dominik.

A következő delikvenssel már nem lehetett helye a humánumnak. Hogy valaki a nyílt utcán vizeljen, ráadásul maszk nélkül, azt már nem lehet elnézni. A rendőrök helyszíni bírságot szabtak ki a férfira.

A megbírságolt maszk nélküli férfi (Fotó: Végh István)

Majd a Deák téri kivilágított gördeszkapálya mellett Katalinnal találkoztak. Ha a rendőrök megállították volna, akkor sem lett volna félnivalója, ugyanis éppen kedvencét, Unicumot sétáltatta.

„Megkönnyebbültem, amikor megtudtam, hogy lehozhatom. Nem tehetem meg vele, hogy este nyolc után már csak legközelebb reggel ötkor járok vele egy kört” – mesélte a gazda.

A Ripost szintén bejárta a fővárost a kijárási korlátozások első estéjén. A riportunkat itt olvashatjátok.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast