Létrehozva: 2020.03.28.

Akik a legsúlyosabb betegek mellett vannak – megszólalt a Szent László Kórház főorvosa

Emberfeletti munkát végeznek a Szent László Kórház dolgozói.

A Szent László Kórház hetek óta hősiesen tartja a frontot. Amíg a kórház kapacitása bírja, első helyen oda kerülnek a súlyos állapotban lévő, intenzív ellátását igénylő, lélegeztetőgépre szoruló koronavírusos betegek. Dr. Bobek Ilona, az Aneszteziológia és Intenzív Betegellátó Osztály osztályvezető főorvosa és kollégái minden szakmai tudásukkal és erejükkel igyekeznek megmenteni és meggyógyítani a betegeket.

A főorvos elmondta, az elmúlt három hétben teljesen megváltozott az életük. Először a betegeket kellett átcsoportosítani, utána pedig ki kellett alakítani azt a rendszert, amivel megvizsgálják és még időben az intenzív osztályra tudják vinni a betegeket.

A koronavírusos betegek intenzív ellátásáról szerzett eddigi tapasztalataikat más kórházakkal is megosztják, felkészítve őket arra, hogyan kell helyt állni a tömeges megbetegedések alatt is.

„Az a felelősségünk is van, hogy a legtöbb beteggel mi találkoztunk eddig, a legtöbb beteget mi lélegeztettük, tehát a szakma felé is felelősséggel bírunk, így mindenki rendelkezésére állunk mind szakmai, mind szervezési, mind tanácsadói kérdésekben”.

A főorvos elmondta, a legnehezebb a mostani helyzetben, hogy a betegek nagyon kiszolgáltatottak.

„Azt kell mondanom, hogy ennyire kiszolgáltatott betegcsoportot nem emlékszem, hogy valaha láttam az életemben” – vallotta be.

A doktornő az első héten beköltözött a kórházba, mint mondta, vezetői feladata volt, hogy elsőként ő találkozzon a vírussal, hogy kiismerje. Három hét alatt azonban sikerült beletanulniuk a kezelésekbe, úgy fogalmazott, „felnőttek a feladathoz”.

A főorvos asszony is megköszönte azt a támogatást, amelyet az emberektől kapnak. Mint mondta, nekik sem könnyű, beszűkült a világ, annyi a tennivalójuk, hogy sokszor magukra nincs is idejük. A családi életük is megváltozott, több kollégája is elköltözött otthonról a járvány idejére, hogy nehogy megfertőzzék a szeretteiket – derül ki a videóból, amelyet a kormányzati tájékoztató portálon osztottak meg, az MTVA engedélyével.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin