Létrehozva: 2020.09.29.

Aláírást gyűjtenek Újpalotán a köztéren élők miatt

Megelégelték a XV. kerületi lakosok, hogy iszonyatos a mocsok az utcákon és a köztereken, játszótereken, sokszor már a padokra sem lehet leülni. Hiába jelezték azonban ezt többször is a kerület DK-s vezetésének, eddig nem történt előrelépés. Most aláírásokat gyűjtenek, hogy kiköveteljék: szüntessék meg az utcán élés gyakorlatát.

„Ezzel a petícióval szeretném jelezni a kerületi vezetőknek, hogy már nem tudunk és nem akarunk ezzel a helyzettel együtt élni, amit az ide települt hajléktalanok okoznak. Nem vagyunk kötelesek ezt tovább tűrni és abból is elég volt, hogy ezért a helyzetért senki nem vállalja a felelősséget.”

Mocskos játszótér Újpalotán ((Olvasói fotó)

Így kezdődik az a petíció, amit egy XV. kerületi lakos indított és az interneten lehet aláírni. Panaszkodnak a helyiek több Facebook csoportban és helyben is.

„Sokszor a Fő tér, a vásárcsarnok környéke, de a Kontyfa utcai iskola környéke is iszonyatosan koszos” – panaszolta lapunknak egy asszony, aki azért nem vállalta a nevét, mert önkormányzati lakásban lakik és tart a retorziótól. „A játszótereken nem lehet leülni a padokra. Én nem kívánok ezeknek az embereknek semmi rosszat, gondoskodni kellene róluk, rávenni őket, hogy menjenek be egy szállóra, mert ez így nem állapot.”

Egy hajléktalan hálózsákban alszik egy újpalotai játszótér kellős közepén (Olvasói fotó)

A petícióban egyébként a kerületi vezetést szólítják fel nyomatékosan.

„Mindenhol szenny, ürüléket és mocskot hagynak maguk után, dorbézolnak a közparkban, aludni sem lehet tőlük” – mondja egy helybéli férfi. Azért született ez a petíció, hogy a polgármester asszony és azok, akiknek ez a felelőssége, találjanak megoldást. Mi megértjük a hajléktalanok nehézségeit, de ez nem megoldás, hogy a gyerekek ezt lássák a játszótéren, hogy családok, idős emberek nem tudnak kimenni a parkba.”

A lakók fém konténerekben gyűjtik a hulladékot a panelházak tövében, amit az itt letelepedett hajléktalanok ki is használnak. A Legénybíró utcában például fényes nappal turkálnak a szemét között, hátha találnak valamit, ami számukra értékes (Fotó: Ripost)

A petíciót már több százan aláírták. Megkerestük a jegyzőt és a polgármestert, mit szólnak a lakók tiltakozásához, hogyan kezelik a hajléktalankérdést, de nem kaptunk választ.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

mandiner.hu

Egész Európa arról beszél, mi történt Brüsszelben

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

INSIDER

Megérkezett Szentkirályi Alexandra hétpontos Budapest-terve

INSIDER

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

INSIDER

Németországban veszett nyoma Daninak, talán Te is segíthetsz megtalálni