Létrehozva: 2021.10.04.

Halálra szúrta a kétéves Alexet: látni sem bírja gyermekgyilkos lányát Erzsike

Látni sem kívánja az édesanyja a lányát, aki azért szökött Olaszországba a kétéves Alexszel, mert a bíróság arra kötelezte, hogy a kisfiút adja át az édesapának.

Bestiális kegyetlenséggel, több késszúrással gyilkolta meg az Olaszországba szökött B. Katalin saját gyermekét péntek délután. Az anya nem volt hajlandó beletörődni, hogy a bíróság az apánál helyezte el a kis Alexet. Az egykori pornószínésznő a halott gyermekéről fotót is készített, hogy azt elküldje a nagyobbik fiának, Klaudiónak, illetve a kisfiú édesapjának, Norbertnek. Alex holttestét egy élelmiszerüzlet pénztári futószalagjára tette.

Erzsike néni folyamatosan sír, amióta megtudta, milyen szörnyűséget tett Katalin lánya. Egy budapesti, XIII. kerületi önkormányzati lakásban lakik, ahol külön szobát is berendezett a kis Alexnek és édesanyjának. A megtört idős asszony súlyos beteg, több komoly műtéten is átesett. Már leginkább a kisunokája éltette.

Fotó: BORS

„Gyakran mondogatta, hogy mama, néz­zük az ablakból az autókat! Bár még pi­ci volt, de már szépen beszélt. Volt egy sámlija, arra állt, én pedig fogtam a derekát, ne­hogy kiessen!” – mondta a Borsnak elcsukló hangon a gyászoló nagymama. Erzsike né­ni szerint a lánya jobb sorsot érdemelt vol­na, de a történtek után nem kíváncsi rá.

„Látni sem akarom a gyilkos lányomat! Olaszországba sem megyek ki hozzá.”

Hazamenekült az anya

Katalinnak van egy nagyobb fia, a 22 éves Klaudió. Ő Olaszországban született egy olasz apától. Egy darabig együtt éltek odakinn. Erzsike néni is velük lakott.

„Nem volt jó a kapcsolat, mert a férfi agresszív volt. Én nem féltem tőle, gyakran én állítottam meg, hogy ne verje meg a lányomat. Haza kellett menekülnünk Magyarországra” – mesélte az idős asszony. Erzsike néni most naphosszat Alex képeit nézegeti. Bemegy a szobájába, leül a kiságyra, kinyitja an­nak a szekrénynek az ajtaját, amelyben a gyermek sokszor szívesen elbújt.

„A lányom úgy érezte, igazságtalanul vették el tőle a gyermeket, ezért kattanhatott be. Mondta nekem, hogy meg szeretne szökni külföldre. Én hiába próbáltam erről lebeszélni, nem hallgatott rám, pedig megígértem neki, hogy segítek a bíróság döntését megváltoztatni. Még a gyilkosság napján is hazatelefonált, hogy tudassa, jól vannak” – árulta el Erzsike né­ni, aki szerint a lányának nem börtönben lenne a helye.

„30 éves korában már volt kényszergyógykezelésen a Nyírő Gyula Kórházban. Erős gyógyszereket kapott, és le is kötözték. Remélem, most is elmegyógyintézetbe kerül, és bízom benne, hogy normális emberként térhet haza. Akkor szeretném megölelni” – fejezte be az asszony.

Itthon temetné el a fiát az apa

Norbert, a kisfiú édesapja a Borsnak elmondta: a tragédia óta csak árnyéka önmagának.

„Ha meglátok az utcán egy kisgyermeket, elszorul a szívem. Képtelen vagyok beletörődni, hogy Alex már nem nő fel. Úgy döfte le Katalin a fiunkat, akár egy állatot. Erre nincs mentség” – zokogta a férfi, aki szeretné a gyermekét itthon eltemetni, de egyelőre képtelen érte kiutazni Olaszországba.

Régóta tervezte a szökést

Katalin az utóbbi időkben hol egy dömsödi ház­ban tartózkodott, hol édesanyjánál. A Pest megyei település utcájában megdöbbenve állnak a tragédia előtt. A Bors megtudta, Katalin már régóta tervezte a külföldre szökést. Egy Szabadkán élő ismerőse például elmondta, megkérte őt, segítsen neki Szerbiában munkát és lakást szerezni, mert a volt párja el akarja tőle venni a gyermeket.

Körözték itthon

Katalint a bírósági döntés után körözték Magyarországon, miután nem adta át Alexet Norbertnek. A nő ezzel tisztában volt, mi több, a rendőrség honlapján közzétett körözési fotóját kifényképezte, és az ismerőseinek küldözgette. Abban reménykedett, hogy valaki bujtatni fogja, de többen is inkább azt szorgalmazták, hogy adja fel magát a hatóságnak.

Cicciolina is ismerte

Staller Ilona, azaz Cicciolina és Kovi is régről ismerte a gyerekgyilkost. „Sokat panaszkodott nekem az exére. Én a megegyezésre biztattam” – mondta Ciccio­lina. Kovi annak idején 2-3 filmet forgatott Katalinnal. „Két évvel ezelőtt megkérdezte, tudnék-e neki munkát adni, de már éppen nem forgattam, ezért nem segíthettem rajta” – árulta el az ismert pornóproducer.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább