Létrehozva: 2021.11.19.

Alig bírt menni az idős férfi, amikor a brutális rabló ezt tette vele Salgótarjánban

A 28 éves férfi kifigyelte az utcán nehéz mozgású áldozatát, majd akcióba lépett. A brutális támadót letartóztatták.

A Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványa alapján a nyomozási bíró elrendelte annak a 28 éves férfinek a letartóztatását, aki Salgótarjánban a nyílt utcán támadott meg a táskájáért egy idős férfit, többszörös arckoponyacsont-töréses sérülést okozva.

A férfi november 16-ára virradó éjszaka Salgótarjánban alkoholt, drogot és gyógyszert is fogyasztott ismerősei társaságában. A hajnali órákban az utcán gyalogolva felfigyelt egy nehéz mozgású idős férfire, aki kezében tartotta autóstáskáját.

Fotó: Pixabay

Elhatározta, hogy megszerzi a táskát, hogy az abban lévő értékekből újra drogot vásárolhasson, ezért mikor elhaladtak egymás mellett, megfordult, és nagy erővel hátba ütötte az idős embert, aki megtántorodott, ezt kihasználva a rabló mellkason és fejen is ütötte.

A megtámadott férfi az ütésektől a földre került, ekkor az elkövető a táskát kitépte a kezéből, és a benne lévő irattokkal és mintegy 3 ezer forint készpénzzel elindult a vasútállomás felé.

Miután az idős férfi a földről felállt, sántítva követni kezdte, és kérte, hogy legalább a táskáját és az iratait adja vissza, mire a rabló a készpénzt kivette a tárcából, majd a táskát és az irattárcát visszadobta felé. Az áldozat azonban ezután is szidalmazta őt, mire a gyanúsított visszalépett hozzá, és többször megütötte, majd mikor a földre került, ott meg is rugdosta.

A bántalmazás következtében a 77 éves férfi arckoponyacsontja több helyen eltörött.

„A fiatal férfit a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, a cselekmények együttes büntetési tétele 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés„ – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítványnak helyt adva a bűnismétlés megakadályozása érdekében elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra