Létrehozva: 2021.09.18.

Alig négy napja szabadult, most ezzel akarta megölni a rendőröket

Kiszabadult a börtönből, majd pár nap múlva már ásóval a kezében indított rohamot a rendőrök ellen egy nyírségi férfi.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és emberölés előkészülete miatt gyanúsítottként hallgatta ki azt 24 éves férfit, aki négy napja szabadult szabadságvesztés büntetéséből.

A hét elején egy nyírségi településen családi veszekedésről szóló bejelentés alapján intézkedtek a rendőrök. Ennek során megállapították, hogy az egyik férfi szerepel a Körözési Nyilvántartási Rendszerben szabálysértési bírság meg nem fizetése miatt. A rendőrök közölték a férfival, hogy – mivel a bírság összegét a helyszínen sem tudta megfizeti – elő fogják állítani.

A férfi testvére erre kijelentette, hogy „innen nem visztek el senkit”, majd meglökte fivérét, aki ennek hatására elmenekült.

Az elkövető ezután beszaladt az udvarra, miközben azt kiabálta a rendőröknek, hogy „pisztolyt kell rám fognotok, ha el akarjátok vinni a testvéremet”, majd magához vett egy 175 centiméteres ásót.

Fotó: Magyarország Ügyészsége

A férfi az ásót két kezébe fogva a feje fölé emelte, odalépett a szolgálati autóhoz, és az ásóval a kocsi jobb első ajtajának szélvédője irányába ütött.

Ezután újra felemelve azt a feje fölé, támadólag a rendőrök irányába indult, miközben megöléssel fenyegette őket.

A rendőrök eközben többször eredménytelenül szólították fel a férfit, hogy hagyjon fel az erőszakos magatartással. Végül a feldühödött férfi kezéből az apja vette ki az ásót. A támadó ezután elmenekült.

A nyomozó ügyészség a – többek között hasonló cselekmény elkövetése miatt büntetett – férfi elfogását követően elrendelte őrizetét, gyanúsítottként hallgatta ki, és indítványozta letartóztatása elrendelését. Az elkövető testvére azóta is szökésben van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem sokat takar Wolf Kati melleiből a mélyen dekoltált ruha

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább