Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.08.20.

Átadták az állami kitüntetéseket, Orbán Viktor is gratulált

A Szent István Rend nemzeti elismerésünk legrangosabb kifejezője. Ezúttal a matematikus Lovász Lászlónak és az orvos Vizi E. Szilveszternek adták át a kitüntetést.

Augusztus 20-án ünnepélyes keretek között átadták a magyar állami kitüntetéseket. A Szent István Rend idei kitüntetettjei Lovász László és Vizi E. Szilveszter volt.

Áder János Lovász Lászlót méltatva úgy fogalmazott: a matematikában aligha létezhet nagyobb, világraszólóbb dicsőség, mint nevet adni egy bizonyított állításnak, ami további matematikai tudás forrásává, kiindulási pontjává válik. A Lovász-féle „lokális lemma” éppen ilyen.

Áder János köztársasági elnök és Vizi E. Szilveszter Széchenyi-nagydíjas és Széchenyi-díjas orvos, farmakológus, a Magyar Corvin-lánc birtokosa, a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és korábbi elnöke, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet professor emeritusa kezet fog a legmagasabb állami kitüntetés, a Magyar Szent István Rend átadásán a Sándor-palotában 2021. augusztus 20-án
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Vizi E. Szilveszterről pedig azt mondta, hogy a tudományos világ egyik központjában, az Oxfordi Egyetem Gyógyszertani Intézetében kutatta az idegsejtek működését. A kutató a tankönyvi adatoktól merőben eltérő állításait eleinte kétkedéssel, ám Vizi E. Szilveszter tudta, hogy „a felfedező legelőször mindig egyedül van” és ezért ragaszkodott az igazához. Végül oxfordi eredményei áttörést hoztak az idegsejtek közötti kommunikáció megértésében.

A rangos elismeréshez természetesen Orbán Viktor is gratulált, aki a Facebook-oldalán is megosztott egy fotót!

„A Szent István Rend idei kitüntetettjei: Lovász László és Vizi E. Szilveszter. Gratulálunk” – írta a fotóhoz Orbán Viktor.

Magyarország köztársasági elnöke a miniszterelnök előterjesztésére kitüntetéseket adományozott.

A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést kapta:

DR. ARSENIOS KARDAMAKIS, Ausztria metropolitája, Magyarország és Közép-Európa exarchája, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus és Magyarország közötti párbeszéd elmélyítésében vállalt szerepe, valamint a hazai görög nemzetiség megmaradását és a görög ortodox identitás megerősítését mindenekelőtt az egyházi oktató-nevelő tevékenység kiszélesítésével szolgáló önzetlen munkája elismeréseként;

BÍRÓNÉ KELETI ÁGNES, a nemzet sportolója, ötszörös olimpiai bajnok tornász, edző, nemzetközi versenybíró, minden idők legeredményesebb magyar tornászaként aratott világraszóló sikerei, példaértékű sportolói, edzői és tanári pályafutása elismeréseként;

PÁSZTOR ISTVÁN, a Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának elnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a vajdasági magyarság érdekében több évtizede fáradhatatlanul végzett szolgálata, valamint a

magyar-szerb megbékélési folyamatban, illetve a két ország kapcsolatrendszerének megerősítésében betöltött példaértékű szerepe elismeréseként;

SZAKONYI KÁROLY a nemzet művésze, Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró a XX. századi, illetve a kortárs magyar irodalmat egyedülálló módon gazdagító életműve, az önmagát és élethivatását kereső embert közvetlen elbeszélői hangon, kivételes erkölcsi érzékenységgel ábrázoló prózai és drámai alkotásai, valamint a magyar nyelv és kultúra ápolását szolgáló értékőrző kulturális közéleti tevékenysége elismeréseként;

A Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapta:

DR. ÁDÁM VERONIKA Széchenyi- és Batthyány-Strattmann László-díjas orvos, biokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Semmelweis Egyetem professor emeritája az idegek oxidatív károsodásának kutatása területén végzett több évtizedes, nemzetközileg is elismert munkája, valamint tudományos közéleti szerepvállalása elismeréseként;

BÁLINT-BENCZÉDI FERENC, a Magyar Unitárius Egyház püspöke az egyetlen magyar alapítású keresztény egyház főpásztoraként a teljes magyar unitárius közösséget építő és az erdélyi magyarság fennmaradását szolgáló tevékenysége elismeréseként;

GEORGE F. HEMINGWAY, a Hemingway Group elnöke, tulajdonosa a magyar labdarúgósport fejlesztésében, különösen a Budapest Honvéd FC megmentésében, valamint az egyik legkiemelkedőbb magyar utánpótlásközpont, a Magyar Futball Akadémia létrehozásában vállalt szerepe elismeréseként;

DR. NAGY JÁNOS Széchenyi-díjas agrármérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara Földhasznosítási, Műszaki és Területfejlesztési Intézetének egyetemi tanára, az egyetem korábbi rektora az agrár-felsőoktatás területén folytatott több mint négy évtizedes, kimagasló színvonalú kutatói és oktatói munkája, valamint a Debreceni Egyetem hazai és nemzetközi elismertségét erősítő, sikeres intézményvezetői tevékenysége elismeréseként;

DR. NAGY RÓZA, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója és korábbi főigazgatója, volt közigazgatási államtitkáhazánk sikeres gazdasági folyamatainak megvalósítását szolgáló kimagasló szakmai pályafutása, valamint a köz szolgálatában végzett magas színvonalú munkája, illetve széles körű társadalmi szerepvállalása elismeréseként;

DR. VISEGRÁDY ANTAL ANDRÁS jogász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa részére

a jogtudomány számos területére kiterjedő közel öt évtizedes, hazai és nemzetközi szinten egyaránt nagyra becsült kutatói-oktatói munkája, valamint hiánypótló tankönyvek és publikációk sorát magába foglaló, nagy hatású tudományos életműve elismeréseként.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

A földbe állt a Momentum támogatottsága Budapesten

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát