Létrehozva: 2021.04.21.

„Rengeteget szenvedtem mellette” – Az erzsébeti rém és a barátja is megerőszakolta Andreát

Andreát még 2014-ben támadta és erőszakolta meg M. Imre. A most 34 éves asszonynak azonban ezután újabb erőszakot kellett átélnie. A saját párja bántalmazta.

Bántalmazó kapcsolatba menekült Andrea, akit még 2014-ben erőszakolt meg az erzsébeti rém, M. Imre. Szenvedései így tovább folytatódtak.

„Egy randevúról mentem haza hét évvel ezelőtt egy májusi napon, amikor az albérletem ajtajában hátulról elkapta a torkomat. Fojtószorítással a talajra kényszerített, rám nehezedett, majd az eszméletlenségig fojtogatott. Amikor magamhoz tértem, láttam, hogy a harisnyámat szétszaggatta, a szoknyámat fel-, a bugyimat pedig lehúzta, és százezer forintnyi értéket vitt el tőlem” – emlékezett vissza a Blikknek Andrea. Támadóját hetekkel később fogták el.

Bántalmazó kapcsolatba menekült a megerőszakolt nő (Fotó: pixabay.com)

„A rendőrök azt mondták, nyugodjak meg, rühes volt, de nem erőszakolt meg, mivel a kihallgatásán azt állította, hogy impotens. Csak egy évvel később, a szakértői vélemény alapján közölték, hogy sajnos, valójában tényleg megerőszakolt” – mesélte felháborodva az áldozat, aki ezután a belvárosba költözött, ahol megismerkedett egy jóval idősebb férfival, aki a szomszédja volt. Olyannyira közel kerültek egymáshoz, hogy bő négy évig együtt is éltek.

„Az elején jól indult minden, de félreismertem, így végül megkeserítette az életemet. Rengeteget szenvedtem mellette, befolyásolt, manipulált, és a barátaimtól is elszigetelt teljesen. Kétszer kerültem pszichiátriára mellette. Uralkodó típus volt, sokáig a markában tartott, nem tudtam szabadulni tőle. Mindenért üvöltözött velem. Aztán évekkel ezelőtt, az erzsébeti rém után a párom is megerőszakolt, de ekkor még nem mertem feljelenteni. Állandóan őrjöngött, veszekedett, csapkodott, lökdösött és becsmérelt” – sorolta a sérelmeit Andrea.

Állítása szerint egyszer úgy összevesztek, hogy a férfi kizárta a lakás elé, ő pedig hiába könyörgött, nem engedte be. Csak úgy tudott bejutni, hogy egy szék lábával betörte az ajtóüveget. Emiatt még Andrea járt pórul, hiszen eljárás indult ellene.

„Amikor fel akartam menni a galériára, megfogta a bokámat és lerántott. Próbáltam védekezni, de hasba vágott ököllel. Az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy a vidéki nyaralójánál végighúzott a murván, majd a karjaimat megcsavarta, amikor közöltem vele, hogy végleg elhagyom” – mesélte Andrea. Elmondása szerint többek között a kocsija, az értékes munkaeszközei és az iskolai végzettségeit igazoló okmányai is a férfinél maradtak, amiket azóta sem tudott visszaszerezni.

Emiatt és a bántalmazás miatt feljelentést tett a rendőrségen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az F1 Kínai Nagydíj szabadedzése élőben

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Ezt gondolják kollégái a Delta digitális műsorvezetőjéről

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

metropol.hu

Péntektől újabb, jelentős árváltozások lesznek a benzinkutakon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén