INSIDER

Asztalosmestert zsarolt szexfotókkal a prosti

A Gyöngyösi Járási Ügyészség vádat emelt egy 24 éves nővel és 20 éves élettársával szemben, akik csaknem egy éven át zsaroltak egy nyugdíjas asztalosmestert.
  • Szerző: Ripost

A nő 2017 óta prostituáltként tevékenykedett a város határában, nem messze a férfi műhelyétől. Ennek révén ismerkedett meg az idős iparossal, akivel azután pénzért többször is szexelt a műhelyben.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

Két éve azzal keresték fel a férfit, hogy az együttlétekről titokban felvételek készültek, melyeket át fognak adni a feleségének, ha nem fizet nekik 70 ezer forintot. A megzsarolt asztalos kifizette a pénzt, melyért kapott egy memóriakártyát, amit a tartalmának ellenőrzése nélkül azonnal megsemmisített. Ezzel azonban a zsarolás-sorozat nem ért véget, mivel a pár rövidesen újabb mesével állt elő.

Azt hazudták, hogy a lány – aki kiskorúnak mondta magát – teherbe esett a 70 éves férfitól, ezért terhességmegszakításra lesz szükség, aminek költségeire összesen 200 ezer forintot kell fizetnie a férfinak, aki ezúttal is fizetett, de így sem volt nyugta, mivel ekkor már műhelyének felgyújtásával és a „likvidálásával” is fenyegették, és így újabb és újabb összegeket csikartak ki tőle. Az élettársak ily módon összesen 580 ezer forintot kaptak egy év alatt.

Ha a vádlottak beismerő vallomást tesznek, négy, illetve négy és fél évnyi börtönt kaphatnak.

Ripost előfizetés banner

És ezeket olvastad már?