Létrehozva: 2020.10.09.

Átkozott koronavírus: hetekkel a gyógyulás után is panaszkodnak az egykori betegek

Ahogy terjed a koronavírus, úgy nő azok száma, akik már átestek rajta és be tudnak számolni a gyógyulás folyamatáról. A Ripost egy különös jelenségre figyelt fel: fiatalok is azt panaszolják, hogy nem tért vissza az erejük még gyógyulás után sem. A családorvos lapunknak megerősítette: előfordulhat maradandó károsodás, vannak Magyarországon is kórházak, amik ezek kivizsgálásával foglalkoznak.

A koronavírus-fertőzésben elhunytak számának növekedésére és átlagéletkorának csökkenésére hívta fel a figyelmet Müller Cecília országos tiszti főorvos a pandémia elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján a minap.

Fotó: MTI

Bár a fertőzöttek 80 százalékánál, főként az egészséges fiataloknál a Covid-19 betegség tünetei enyhébbek, többen arról számolnak be, hogy a gyógyulást követően még hetekig gyengék, még egy séta során is kapkodják a levegőt, pedig nem volt tüdőgyulladásuk. Az orvosok szerint ebben áll a koronavírus egyik veszélye: az összes szervet károsíthatja, akár maradandó károsodást okozhat.

Egy magyar Facebook-csoportban osztották meg fiatal és középkorú emberek a tapasztalataikat. Ami mindannyiuknál egyezik: a tünetek elmúlta után is hetekig fáradékonyabbak, az íz- és szagérzékelés sem mindenkinél áll teljesen helyre. Erről számolt be a Ripost- nak a 21 éves Vitija Zoé is, aki párjával és másfél éves kisfiával Felső-Ausztriában él.

„A páromtól kaphattam el a koronavírust, igazoltan azok voltunk mindketten” – mesélte a fiatal édesanya. „Nem voltak súlyos tüneteink, inkább csak fáradékonyak voltunk és elvesztettük a szaglásunkat, nem éreztük az ízeket. Ami viszont furcsa, hogy én még most is fáradékonyabb vagyok, és a szagokat még mindig nem érzem” – tette hozzá Zoé. A kisfiuk szerencsére nem kapta el a fertőzést.

„A Covid-19 fertőzésben főként a szív és a tüdő érintett” – magyarázta a tapasztalatokat dr. Bense Tamás családorvos. „Ezért lehetséges, hogy még az enyhébb tünetekkel lezajló fertőzés után is erőtlennek, fáradtnak érzik magukat még a fiatalok is.”

Fotó: MTI

Számos egészségügyi intézmény foglalkozik kifejezetten a koronavírus által okozott, utólagos szervi károsodások kivizsgálásával, ebben úttörő például a Szent Ferenc kórház kardiológiája – emelte ki.

Izzadnak, fáradékonyak

Megosztják egymással tapasztalataikat a gyógyult betegek a Facebookon: „A kötelező karanténomat letöltöttem, azt éreztem és érzem, hogy tünetmentes vagyok és minden szuper, de valahogy mégsem. Kevesebbet bírok futni, nem bírja úgy a tüdőm a terhelést, sokkal jobban izzadok, mint a vírus előtt és rendkívül fáradékony vagyok.” „A kislányommal mi is túl vagyunk már rajta. Amíg beteg vagy és lázas, az egész tested szétszakad, úgy fáj… Idő kell a regenerálódáshoz, a gyengeség, izzadás stimmel nálunk is, amúgy jól vagyunk.” „Én tegnap lettem hivatalosan gyógyult, azaz negatív, de már egy hete nincs tünetem. Viszont rosszabbul reagálok a száraz levegőre, rögtön köhögnöm kell, illetve sokkal fáradékonyabb vagyok.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Gigantikus mennyiségű drogot foglaltak le egy bűnszövetkezettől

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!