Létrehozva: 2018.09.14.

Átvertek minket - mondja az eltűnt villanyszerelő felesége

Ha igazat mondott volna a gyanúsított, akkor vasárnap együtt ünnepelhetném a házassági évfordulómat a férjemmel - mondja Mácsik Zoltánné Márti, az eltûnt mosonmagyaróvári villanyszerelõ felesége.

Ahogy arról a %Ripost% beszámolt, Mácsik Zoltánnak március 31-én veszett nyoma egy abdai benzinkúton, ahol találkozott egy vállalkozóval, az azóta emberöléssel gyanúsított É. Imrével, aki előzetes letartóztatásban van.


Zoltán drágámnak pénteken lenne a születésnapja, vasárnap meg a 29. házassági évfordulónk…

– mondja az édesanya. Majd így folytatja: „A lányommal mindig megleptük. Volt, hogy grilleztünk a kertben, amit előtte csodaszépen feldíszítettünk. Ilyenkor az egész rokonság meglátogatott minket. Az utcában mindenki tudta, mikor van a születésnapja. Hatalmas állványra csináltattunk neki három sorba piros lufikat, amik szív alakban voltak összekötve. De most ez nem adatik meg, amit nem tudunk feldolgozni!” – mondja a zokogó asszony, aki Zoltán eltűnése után hónapokig nem volt képes bemenni a hálószobájukba, kinn a kanapén aludt.


A család úgy érzi, a gyanúsított átverte őket. Korábban É. Imre ügyvédje, dr. Bagó Ottó a %Ripost%-nak azt mondta:

„A védencem tagadja, hogy ő ölte volna meg Mácsik Zoltánt, sőt új vallomást tesz majd, elmondja, miért tűnhetett el a villanyszerelő!”

Ám É. Imre meggondolta magát, és nem kíván beszámolni az eltűnés részleteiről.

„Talán előbb-utóbb mégis elmondja az igazságot és azt, hogy hol van a férjem!” – zárta Márti.

 

Két másik gyanús eltűnési ügy É. Imre körül
Mosonmagyaróváron egy másik villanyszerelő, Orlik Vilmos is eltűnt, Mácsik Zoltánhoz hasonló körülmények között. Õ is dolgozott É. Imrének, aki tartozott neki. Lapinformációk szerint szintén gyanús körülmények között tűnt el a gyanúsított egyik szomszédnője is, akivel a férfi vitában állt: meg akarta venni a telkét, de a nő nem akarta eladni azt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast