INSIDER

Autóbalesetet szenvedett a szexhirdetésekkel lejáratott lány

A solti állatotthon vezetőjének nevelt lánya, Máthé Krisztina is az állatvédők zaklatójának célpontjává vált: róla is szexhirdetéseket és gyászjelentéseket jelentettek meg. A fiatal lány annyira ki van borulva, hogy alig alszik, nemrég autóbalesetet szenvedett. Az ügyön dolgozó igazságügyi informatikai szakértő, Fülöp Tamás szerint egyre gyakoribb az internetes zaklatás.
  • Szerző: Ripost

A poklok poklát járja Zachariás Ágnes, az Ágica Állatotthon vezetője már négy hónapja – írta meg elsőként a . Az állatmenhelyet, amit vezet, ideiglenesen be is kellett zárnia, mert a nevével, képmásával, telefonszámával undorító szexhirdetéseket tesz közzé valaki, még elhunyt édesapja fotójával is visszaéltek. A most megtudta: lánya is a zaklatók áldozata.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

A módszer ugyanaz: állatos szexhirdetés, gyászjelentés

A 23 éves Máthé Krisztina, Zachariás Ágnes nevelt lánya gyerekkora óta imádja az állatokat, négy éve pedig ő is az állatmenhelyen dolgozik. Nem sokkal azután, hogy a nevelőanyját zaklatni kezdték, ő is célpont lett.

Fotó: internet

„Először rólam is csak kifigurázott fotókat tettek fel különféle kamuoldalakra, majd jött a szexhirdetés. Ebben a nevelőanyámmal anya-lánya szexet meg állatokkal való szexet hirdetnek, megadva az én telefonszámomat. Már senkinek se merem felvenni a telefont” – nyilatkozta a -nak elkeseredve Krisztina. A következő megrázó dolog az volt, hogy gyászjelentést adtak közre róla a „Gyertyaláng” oldalon.

A kialvatlanság miatt karambolozott

„Annyira kiborultam, hogy napokig nem aludtam, még most sem tudok rendesen” – folytatta a fiatal lány. „A kialvatlanság miatt volt egy balesetem is, nekimentem sajnos egy másik autónak. A halálomról szóló hírt ezután tették fel a Gyertyalángra, mintha a balesetben meghaltam volna. Szörnyű ez!” – panaszolta Krisztina.

Folyamatosan figyelik

Krisztina azt tapasztalja, hogy figyelik a közösségi oldalait, mert amint kitesz valamit, legyen az egy egyszerű természetfotó például, máris kikerül valamelyik perverz, kamu oldalra. A fiatal lány szerint az a legfélelmetesebb, hogy szinte minden lépését nyomon követik.

Igazságügyi informatikai szakértő segítségét kérték

Ágnes és Krisztina ügyében nyomozást folytat a rendőrség, ehhez Fülöp Tamás igazságügyi informatikai szakértő segítségét kérték. Fülöp Tamás a -nak elárulta: erről az ügyről 10 kilónyi irat van már.

„Az internetes zaklatás eddig főként a fiatalok körében volt jellemző, de most már felnőtteknél is. Sokan így akarják rendezni a konfliktusaikat, de vállalkozásokat is tönkre lehet tenni. Veszélyes, mert odáig fajulhat, hogy a zaklatás áldozata elveszíti az egzisztenciáját és akár öngyilkos is lehet.”

Fülöp Tamás szerint azonban nem lehetetlen a zaklatók lefülelése.

„A legfontosabb, hogy ha valaki észlel egy oldalt, ahol akár manipulált fotókkal lejáratják, akkor kérjen fel igazsgágügyi informatikai szakértőt vagy közjegyzőt a hiteles mentés elkészítésére, ugyanis ha ő menti le és elküldi, attól még nem lesz hiteles, mert nem látjuk, mi volt az eredeti. Amit a szakértő ment le, az bizonyítékként megáll a bíróság előtt, hiszen kizárható, hogy azt a feljelentő manipulálta. Fontos a gyorsaság is, ezzel segíthetjük a nyomozást.”

 

 

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?