Létrehozva: 2021.01.15.

Az egész világon csodálhatják a magyar orvosokat: 85 éves koronavírusos bácsit mentettek meg

A Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben (GOKVI) a járvány kellős közepén mentették meg egy 85 éves, Covid-pozitív szívbeteg férfi életét!

A műtétben ugyan már nagy gyakorlatuk van, ám abban, hogy tetőtől talpig speciális védőruhába bújjanak, és csak minimális asszisztenciát vegyenek igénybe, abban eddig még nem – többek között ezért is lehetnek büszkék arra, hogy életet mentettek a maroknyi csapattal.

Illusztráció (Fotó: MTI / EPA)

„Mi a gyógyításra esküdtünk fel, így csak a dolgunkat végeztük„ – szerénykedett a nem mindennapi teljesítményt nyújtó orvoscsoport vezetője, a kórház főigazgatója, dr. Andréka Péter a Blikknek.

„A bácsi a kezelése alatt végig nagyon együttműködő volt, minden orvosi utasítást pontosan betartott. Már a beavatkozás előtt kiderült róla, hogy Covid-pozitív, így szerencsére mi is fel tudtunk készülni az ebből a szempontból speciális helyzetre. Szerencsére a vírusfertőzés tünetei nem igazán jöttek ki rajta, mindössze a tesztjéből tudtuk, hogy a szervezetében van a kórokozó” – folytatta a világhírű szívspecialista.

A beavatkozás a csapattól extra odafigyelést és előkészületet igényelt.

„Nagyon komoly védőfelszerelést öltött mindenki magára, aki a műtőben tartózkodott. Azt, hogy ez pontosan miként néz ki, a járványvédelmi előírások precízen megszabják. Ezen kívül a lehető legkevesebben voltunk a műtőben, mindössze heten. Más esetben ilyenkor bejöhetnek kollégák és tanulók is, hogy megnézzék a beavatkozást. Ez azonban most szigorúan tilos volt. A betegen úgynevezett katéteres aortabillentyű-beültetést hajtottunk végre, amit ma már szerencsére nevezhetünk rutinbeavatkozásnak is. Mivel semmi szövődménye nem volt a páciensnek, így nyugodt szívvel haza merjük engedi a hét végén” – tette hozzá a főigazgató, hozzátéve, hogy a Covid miatt bent tartották megfigyelésre, így a bácsi ott töltötte le a karantén-időszakát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra