RETRO RÁDIÓ

Az élő kutyát is kidobták a szeméttel együtt – megrázó fotók

Az élő kutyát is kidobták a szeméttel együtt – megrázó fotók
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 02. 24. 08:30

Még egy kutyát is kidobtak a hulladékkal együtt az illegális szemetelők Sárváron. Amikor az állatvédők rátaláltak, a kutyus ott ült a kupac közepén, védelmezte a szemetet. A Ripost egyre több bejelentést kap illegális szemétről.

A klímavédelmi akcióterv egyik sarkalatos pontja, hogy július 1-jével megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását, és megalakul a Hulladékgazdálkodási Hatóság is. Évi 328 ezer köbméter illegális hulladék képződik az országban, ami 6 méter magasan borítaná be a Kossuth teret Budapesten.

Már élő állatot is kidobnak…

A szigor indokolt, ugyanis egyesek már nemcsak limlomot, hanem ezzel együtt élő állatot is kidobnak.

„Már hosszabb ideje a szemét között lehetett ez a kutya” – mondta el a Ripost-nak Minárcsik Sándor. A Sárvár és Kemenesalja Mentett Kutyáiért Alapítvány életre hívója hozzátette: a városszéli szeméthalomban talált ebet az állatvédők megvizsgálták. A nyakán látszik, hogy megkötve élte eddig az életét. Öreg és beteg is, de a menhelyen kapott egy kuckót, ételt és szeretet is. Most már jó helyen van.

Fotó: Sárvár és Kemenesalja Mentett Kutyáiért Alapítvány

„Én ugyanígy találtam egy kiskutyát a szemétbe kidobva pár éve! Lehet, hogy ugyanazok a tettesek! És hogy védik a szemetet, ahova kidobták őket! Borzalmas!” – írta az állatvédők posztja alá Erzsébet, egy helyi lakos.

„Ha ilyet látunk, azonnal kérjünk segítséget. Ha nincs közelben állatvédő, forduljunk a rendőrséghez, vagy a helyi polgármesteri hivatalhoz, biztosan segítenek. Nem szabad arra várni, hogy az internet megoldja a problémát. Ha beteg vagy sérült az állat, akkor minden perc számít ilyenkor” – ecsetelte Minárcsik Sándor.

Egyelőre nem tudni, hogy ki dobta ki a kutyát. Valószínűleg ugyanaz ez ember, aki a szemetet is kitette a határban.

Fotó: Fotó: Sárvár és Kemenesalja Mentett Kutyáiért Alapítvány

Ez is egy illegális hulladéklerakó

A helyiek akkor vették észre a kutyát, amikor a szemétkupacot, így bizonyos, hogy a szeméttel együtt dobta ki a lelketlen gazdi. Megtudtuk: arra a helyre gyakran hordanak hulladékot az illegális szemetelők. Ahol a kutyát megtalálták, annyi szemét volt, amit biztosan nem egy alkalommal hordtak oda. Autógumi kupac mögött hullámlemezek, sitt és régi konyhai csap is fellelhető a szemétdombon, kicsivel arrébb háztartási hulladékok láthatók szétszórva. Mivel a falutól messzebb esik a terület, könnyen lepakolhatnak teljesen észrevétlenül. Ezt használják ki a notórius szemetelők. Mivel ezen a helyen nincs térfigyelő kamera és a szemétben sem találtak semmi arra utalót, hogy ki lehet az elkövető, nehéz azonosítani a tettest.

Szigorúbb büntetést követelnek

Országszerte rengeteg a hasonló illegális hulladéklerakó. Az illegális szemetelés alapesetben szabálysértés, ami minimális pénzbírsággal jár, aminek kicsi a visszatartó ereje. Azért már börtönbüntetés is járhat, ha valaki veszélyesnek minősülő hulladékot tesz le – ilyen lehet például egy hűtőszekrény vagy a géproncsok is -, de alig van rá példa, hogy valaki letöltendőt kapjon.

Óriási illegális szeméttelepek Zuglóban

A Ripost egy hete jelezte, hogy hatalmas illegális szeméttelep létesült Budapesten, a Komáromi út végén és a Szuglói körvasútsor elején. A környékbeliek több bejelentést is tettek a kerületi önkormányzatnál és a MÁV-nál, de hiába: vasárnap délben is iszonyatos szeméthegyeket fotóztunk a helyszínen.

Fotó: Ripost/Szabolcs László

A Francia úton, a zuglói vasútállomás háta mögötti töltésnél szintén hatalmas illegális szeméttelep épült: a zuglói vasútállomás felújításakor keletkezett törmeléktől a háztartási hulladékig mindent idehordanak ismeretlenek, az eltakarítás költségei pedig a garázssor tulajdonosait terhelné.

Fotó: Ripost/Szabolcs László

Szóljon a Ripost-nak!

Ha illegálisan lerakott szemetet, hulladékot talál bárhol az országban, a pontos helyszín megjelölésével és egy fotóval jelezze lapunk szerkesztőségének a [email protected] címen! Nem engedjük, hogy az ország szemétdombbá váljon!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.