Létrehozva: 2020.12.11.

Az EU-csúcson született megállapodással Magyarország győzött

A Fidesz értékelése szerint az EU-csúcson született megállapodással Magyarország és a magyar emberek győztek, a magyar baloldal ugyanakkor megint csak ártani akart saját hazájának.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: az EU-csúcson a magyar miniszterelnöknek sikerült megvédenie a nemzeti érdekeket és elérnie azt, hogy a Magyarországnak járó pénzeket hazánk és a magyar emberek megkapják. Ugyanakkor leszögezte: az elmúlt napokban kemény viták voltak Európában és sorozatos zsarolások, támadások érték hazánkat, a Magyarország elleni hadjáratban pedig „vastagon benne volt” az egész magyar baloldal is.

„Gyurcsány, Gyurcsányné és az egész baloldal ezúttal viszont túl messzire ment: a többi bevándorláspártival együtt megint ártani akartak Magyarországnak” – fogalmazott. Hollik István hozzátette: Gyurcsány Ferenc, Gyurcsányné Dobrev Klára, a momentumosok, a szocialisták és az egész baloldal mindent megtett azért, hogy Magyarországot megbüntessék és a hazánknak járó pénzeket elvegyék. „Ez azt jelenti, hogy a magyar baloldal azért dolgozott heteken át, hogy saját hazájukat megtámadják és ezzel tudatosan meg akarták károsítani a magyar embereket” – mondta.

Szerinte Soros György megrendelésére akarták politikai feltételekhez kötni a magyaroknak járó pénzek kifizetését, amivel azt akarták elérni, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó forrásokat, ha például nem enged be migránsokat.

Fotó: fidesz.hu

Hollik István hangsúlyozta: a magyar miniszterelnöknek a bevándorláspártiak és a magyar baloldal közösen indított támadásait sikerült kivédenie és elérnie azt, hogy az EU tegye most félre ezeket a „mesterségesen gerjesztett” politikai vitákat, hiszen Európában súlyos a járványhelyzet és sok tagállamnak azonnali pénzügyi segítségre van szüksége az egészségügyi és gazdasági védekezéshez.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szégyennek nevezte, hogy a bevándorláspártiak a magyar baloldallal együtt még ezt a súlyos járványügyi helyzetet is a Magyarország elleni támadásra használták fel.

Fotó: fidesz.hu

Arra a kérdésre, hogy mit szólnak a diplomataútlevéllel cigarettát csempésző Legény Zsolt, volt MSZP-s országgyűlési képviselő ügyéhez, Hollik István azt mondta: ez az ügy „feltette az i-re a pontot” a baloldal 2020-as teljesítményét illetően. A baloldal ebben a súlyos járványhelyzetben kamuvideót készített, áramot lopott és cigit csempészett – fogalmazott a fideszes politikus. Hollik István szerint az ügy felháborító és jól mutatja a baloldal lényegét, vagyis azt, hogy nem tudnak semmi mást, csak „lopni, csempészni és kamuzni”. Közölte: a Fidesz-KDNP nyitott arra, hogy a diplomataútlevelek kiadásának rendszerét felülvizsgálják.

Egy másik kérdésre válaszolva Hollik István azt mondta: a Fidesz-KDNP támogatja, hogy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) üresen álló épületét egy olyan alapítvány kapja meg, amely oktatási tevékenységet folytat majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni