Létrehozva: 2020.09.25.

Az influenza elleni oltás hatására kevesebben halnak meg koronavírusban

Mintegy 90 ezer Covid-19-fertőzött bevonásával vizsgálják Brazíliában, hogy azok szervezete, akik megkapták az influenza elleni védőoltást, hogyan reagál az új fertőzésre. Az eddigi adatok azt mutatják, hogy azok közül, akik korábban influenza elleni oltást kaptak, jóval kevesebben haltak meg koronavírusban.

Érdekes új tanulmányt adott közre dr. Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem virológiai kutatócsoportjának vezetője, és munkatársa, dr. Kemenesi Gábor virológus. A tanulmány összehasonlítja az influenzát és az új koronavírus okozta betegséget, és kitér az influenza elleni oltással kapcsolatos kérdésre is.

Az influenza elleni védőoltás után enyhébbek a tünetek

Brazíliában most van vége az influenzajárványnak – és egyben a télnek –, és az elmúlt hetekben mintegy 90 ezer embert vontak be abba a kutatásba, ami azt vizsgálta, hogyan hat az influenza elleni oltás a Covid-19-megbetegedésre. Az eredmény biztató: kiderült ugyanis, hogy azok közül, akik megkapták az oltást, jóval kevesebben haltak bele a koronavírusba. Ennek a magyarázatát még nem tudják pontosan, egyelőre úgy gondolják, hogy az oltás mozgósítja az immunrendszert, ami a másik típusú vírusra így könnyebben reagál. Még korai kijelenteni, hogy az influenza elleni védőoltás bizonyos mértékig véd a koronavírus ellen is – figyelmeztetnek a virológusok. Ehhez további kutatások kellenek, de a tapasztalat ezt mutatja.

Fotó: Zantleitner Ingrid

Hasonlóak a tünetek, de vannak különbségek

Az influenza és a koronavírus is cseppfertőzéssel terjed, gyakran jár magas lázzal, köhögéssel. A Covid-19 azonban sokkal gyorsabban és agresszívebben terjed. Míg az influenzát egy ember átlagosan egy másiknak adja tovább, addig a koronavírust 2-3 embernek.

Az influenzavírus elsősorban gyermekeknél, időseknél és állapotos nőknél jár nagyobb kockázattal. A Covid-19 főként az időseket és a krónikus betegségben szenvedőket veszélyezteti.

Fotó: MTI

Sokkal több áldozatot szed a koronavírus

Évente a világon átlagosan 650 ezer ember életét követeli az influenza. Az új koronavírus február óta, hét hónap alatt közel egymillió ember halálához vezetett. A fertőzöttek 15 százaléka súlyosan megbetegszik, 5 százalékuk lélegeztetőgépre kerül – sokkal többen, mint az influenza esetében.

Fotó: MTI

 

Idén sok helyen nem is volt influenzajárvány

Argentínában, Chilében, Dél-Afrikában és Ausztráliában alig jelentkezett idén az influenza, amit a szakemberek azzal magyaráznak, hogy a koronavírus miatti óvintézkedések az influenzavírus terjedését is megakadályozták. Ez volt tapasztalható itthon is: márciusban és áprilisban alig volt influenzaszerű megbetegedés.

Oltás esetén könnyebb a diagnózis

Az influenza elleni oltást idén azért is érdemes beadatni, mert ha megbetegszünk, ki lehet zárni az influenzát, és ez megkönnyíti a diagnózist. Mindemellett a két vírus együttes fertőzése végzetes is lehet. Az influenza elleni védőoltást idén mindenki ingyenesen kérheti.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán