Létrehozva: 2020.11.09.

„Az unokáim arcára gondoltam, miközben vártam a halált” – megküzdött a koronavírussal Mária

A magyar nagymama óriási erőről és kitartásról tett tanúbizonyságot. Unokái a legrosszabb pillanatokban is életben tartották.

A magyar nagymamának orvosai kevés esélyt adtak a túlélésre, miután megfertőződött a koronavírussal. Rácz Mária azonban minden esélyre rácáfolt.

Mária három hetet volt kórházban, ebből egy hétig az intenzív osztályon ápolták, és állítja: az orvosainak és ápolóinak legalább akkora szerepe van talpra állásában, mint élni akarásának. A nem mindennapi megpróbáltatások után ma már otthon gyógyul, és hisz benne, hogy nemsokára tökéletesen felépül – írja a Blikk.

Yverdon-les-Bains, 2020. november 5.
Képünk illusztráció MTI/EPA/Keystone/Laurent Gillieron

A nagymama a legelső pillanattól kezdve betartott minden óvintézkedést, szájmaszkban és kesztyűben járt el vásárolni, karanténba vonult, és bármilyen fájdalmas is volt számára, unokáival sem találkozott.

„Ennek ellenére sajnos utolért a vírus, ami nálam derékfájdalommal és hőemelkedéssel kezdődött, viszont a jellemző tünetek, mint például az ízlés és a szaglás elvesztése, nem jelentkeztek” – árulta el a lapnak Mária.

„Sajnos a vírus a tüdőmet támadta meg, volt pillanat, amikor a családomat nem sok jóval kecsegtették az orvosok. Az ott töltött napok gyakorlatilag összefolynak, szinte csak perceket voltam ébren. Borzalmas, amikor az ember megharcol minden lélegzetvételért. Bevallom, volt pillanat, amikor azt gondoltam, hogy ezt én nem élem túl. Az unokáim arcára gondoltam, miközben vártam a halált, de mindig eszembe jutott, hogy még van dolgom a földön. Visszajöttem a halál torkából. Lélegeztetőgépen voltam, és közben több gyógyszerrel is kísérleteztek a doktorok. De bármilyen rosszul is voltam, azt a fantasztikus törődést és szaktudást, ami körülvett, határozottan észleltem” – emlékezett vissza betegségére a nő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Gulyás Gergely: Épeszű ember nem tárja a nyilvánosság elé a feleségével folytatott beszélgetést

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten