Létrehozva: 2021.07.28.

Balatonba fulladt testvérpár: szívszaggató döntést hozott a gyászoló édesapa

Maga alá temeti a gyász a megtört szülőket. A Balatonba fulladt testvérpárt siratja a családja.

Mint arról a Ripost is beszámolt, szörnyű tragédia történt vasárnap délután a Balatonnál. Egy jászberényi testvérpár vesztette életét, miután elsodródtak a matracukkal.

A 13 éves Zoltán és 17 éves Tamás állítólag tudtak úszni, még sem volt esélyük a túlélésre, miután gumimatracuk a bójákon túl sodorta őket.

Fotó: Bors

Három gyermekkel mentek nyaralni, de csak a legkisebbel, a 9 éves Dominikával térhetett haza Fonyódról a jászberényi Pongrácz család – írja a Blikk. A gyászoló szülők a tragédia után nem voltak képesek elhagyni a Balatont, egész éjszaka virrasztottak, hajnalban pedig két mécsest helyeztek ki a parton.

„A boncolásra pénteken kerülhet sor, a hamvasztás pedig majd csak utána lesz. Végül pedig majd postán fogjuk megkapni az urnákat. Hagyományos, koporsós temetést nem rendezünk, képtelenek lennénk kijárni a gyerekeinkhez a temetőbe. Itthon fogjuk őrizni az urnájukat magunknál a házban” – mondta megtörten a Blikknek a családfő, Sándor.

A szülők a kislánnyal a parton volt, hogy kőből készült tornyokat készítsenek a fiúknak. Épp a tragédia előtti pillanatokban még visszaintegettek a tinédzserek a szüleiknek, majd nem sokkal később nyomuk veszett.

„Szegény húguk mindenképp szerette volna még utoljára látni őket. Szerencsére a ravatalozóban is megengedték ezt neki. Nagyon jó testvérek voltak, talán Dominikának lesz a legnehezebb feldolgozni ezt az egészet. A bátyjai még a számítógépen is mindig olyannal játszottak, amivel mindhárman tudtak együtt. A kisebbik, Zoli most ment volna a nyolcadik osztályba, kitűnő tanuló volt, gyermekorvos akart lenni. A bátyja, Tomi szakácsnak tanult. 20 éves testvérük már külön élt tőlünk, ő rendőrnek készül. Ő is teljesen összetört a hír hallatán. Mind a négy gyermekünket a saját erőnkből neveltük. A kislányunk miatt most mindenképpen erősnek kell maradnunk” – mesélte a könnyeivel küszködve a férfi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sokkoló fotók: felismerhetetlen lett Magnum, Tom Selleck

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán egyértelművé akarta tenni, hogy vele ezt nem lehet megcsinálni + videó

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Holtan esett össze egy középiskolás Somogy vármegyében, édesanyja talált rá

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár