Létrehozva: 2019.11.24.

Bárányhimlőnek nézték a leukémiát, életéért harcol a kis Hanna

Magas lázzal vitték orvoshoz az egyéves Hannát, ám a fogadott orvos azzal küldte haza a családot, hogy a gyereknek bárányhimlője van. Néhány nappal később a kórházban vírusos vesemedence gyulladást állapítottak meg. Csak két hónappal később derült ki, hogy a kislány leukémiás. Azóta harcol az életéért.

Szerző Mongyi Nikolett

A székesfehérvári Szalay Kincső a második gyermekével várandós, miközben elsőszülöttje az életéért küzd. Ő pedig nem tud mellette lenni, mivel állapotosan nem mehet be a kemoterápiás központba. Az anyuka úgy gondolja, hogy ha nem mennek tovább, hanem a “bárányhimlőt” kezdik el kezelni, akkor nagyobb baj is lehetett volna.

Bárányhimlővel küldte haza az orvos

„Az életünk pár hét alatt gyökeresen megváltozott”

– mesélte a Ripost-nak az édesanya.

„Épp a nyaralásból érkeztünk meg Horvátországból, amikor felment Hanna láza. Tüzelt a kis teste, 38-39 fokos volt, így azonnal rohantunk Székesfehérvárra a fogadott háziorvosunkhoz. Megvizsgálta és azt állapította meg, hogy Hanna bárányhimlős. Lázcsillapítást és egy hintőport írt elő, azzal hazaküldött. Csakhogy két nap múlva a gyereknek már 40 fokos láza volt! Ekkor már kórházba vittük, ahol azt mondták, vírusos vesemedence gyulladása van.”

Forrás: Facebook, Szalay család

Lappangott a súlyos betegség

Hannát egy hétig a kórházban tartották.

„Miután hazaengedtek, jól volt a kislányom, és két héttel később, a kontrollon tökéletesek voltak az eredményei. Végre megnyugodtunk. Éppen az augusztus 20-i tűzijátékra készültünk, amikor Hanna ismét belázasodott. Aggódtunk, a kórházba mentünk vele vissza. A következő két napban folyamatosan romlott a vérképe. Amikor közölték, hogy csontvelő mintavételre van szükség, kiborultunk. De az előzetes eredmény negatív lett a daganatos betegségekre, így megint reménykedtünk, hogy nincs nagy baj. Vérszegénység gyanúja merült fel, és egyelőre hazaengedték őt.”

Fotó: Facebook, Szalay család

A diagnózis: akut limfoid leukémia!

Amikor a kislány szülei már azt gondolták, hogy túl vannak a

nehezén, akkor jött az igazi megpróbáltatás.

„Felhívtak, hogy azonnal vissza kell mennünk a klinikára, mert a szövettani eredmény megváltoztatta a diagnózist”

– folytatja az édesanya.

- Akut limfoid leukémiával (ALL) diagnosztizálták a 23 hónapos, tejfölszőke hajú, kék szemű tündérünket! Azonnal megkezdték az aktív szteroidos és kemoterápiás kezelést, ami körülbelül 8 hónapig tart. Ezt másfél éves utókezelés követi. Mivel én állapotos vagyok, nem mehetek Hanna kezelésére, az édesapja viszi. Folyamatos felügyeletet igényel a kislány, hiszen hőemelkedés, hányás esetén a kórházba kell érnünk egy-másfél órán belül. A második születésnapját is a kórházban ünnepeltük, egy elkülönített, steril szobában.

Fotó: Facebook, Szalay család

A család nagyon nehéz helyzetben van, mivel az édesapa Hanna ápolása mellett nem tud dolgozni, az édesanya pedig állapotos, ezért Facebookon kérték az emberek segítségét.

„Mi csak azt szeretnénk, hogy Hanna meggyógyuljon. Nem fogjuk feladni soha, hiszen ez a harc az ő életéért folyik”

Fotó: Facebook, Szalay család

– sírta el magát az anyuka.

A magas láz több betegséget is jelezhet

Dr. Bense Tamás gyermekorvos szerint nem egyszerű felismerni a limfoid leukémiát, hiszen a lázas állapot sok mindenre utalhat, és ha kiütések is kísérték, alappal gondolhatott a háziorvos először bárányhimlőre.

„A kiütéses betegségek, például a bárányhimlő a kezdeti periódusban nagyon sokszor megtévesztő. Nagy tapasztalat kell hozzá, hogy megállapítsák, mi van a kezdődő bőrelváltozás hátterében” – mondta az orvos.

„Magas láz esetén az orvos mindenképp vírusos vagy bakteriális elváltozásra gondol először. Az ismételt láz, főként, ha több napon át tart, és más tünetek is kísérik, részletes kivizsgálást igényel. Elképzelhető, hogy a kislánynál kialakult egy akut, vírus vagy baktérium okozta betegség, és ezzel egyidőben jelentkezett a leukémia. A limfoid leukémia általában hirtelen fellépő, gyorsan kialakuló betegség, aminek a talaján vérszegénység, fertőzések alakulnak ki, mert a daganatsejtekkel teli csontvelőben nem termelődik elegendő vörösvértest, vérlemezke és fehérvérsejt. Ma már a gyermekkorban kialakuló limfoid leukémiát 80-90 százalékban tudják gyógyítani” – tette hozzá Bense Tamás.

Szerző Mongyi Nikolett

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra