Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.02.20.

Barátja árulta el a magyar milliárdost: biciklivel menekült a gyilkos

Pénzért az ember sok mindenre képes. Tartozása miatt árulta el Prisztázs Józsefet legjobb barátja...

1996. november 1-jén  Prisztás Józsefet egy bérgyilkos fejbe lőtte a Ladik utcában, majd biciklivel elmenekült. Prisztás dúsgazdag vállalkozó hírében állt, az éjszakai életben is ismert volt. Állítólag milliárdos vagyont halmozott fel, és persze, többekkel is konfliktusban állt.

Meghalnia azért kellett, mert összetűzésbe került az Energol Rt.-vel és annak marketingigazgatójával, P. Tamással. Bár P. végig tagadta, hogy ismerték volna egymást, egy tanúvallomás szerint épp a gyilkosság előtt „feloldhatatlan anyagi ellentétek kerültek elő” köztük.

Prisztásnak nem volt testőre, mert úgy gondolta, senki nem mer hozzányúlni. „Én vagyok a Prisztás Józsi, minek nekem testőr?” – hangoztatta. Akkor sem volt vele más, csak a barátja, F. Ferenc, amikor elindult utolsó útjára, a Ladik utcai ingatlanirodába. Mint később kiderült, a jó barát milliókkal tartozott Prisztásnak, emiatt árulta el P.-nek, hogy hol tud rajtaütni későbbi áldozatán. Ráadásul a leszámolás után évekig havi félmillió forintot kapott a hallgatásáért.

A gyilkosságért P. Tamás és az elkövető H. István is jogerősen 15 év fegyházbüntetést kapott 2016 májusában. Mivel F. Ferencet mint bűnsegédet egyszer felmentették, ő fellebbezhetett, de a Kúria 2016 novemberében végül jogerősen 10 évet szabott ki rá - írja a Blikk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát