Létrehozva: 2020.10.09.

Beindult a Békés megyei Casanova: egy család 6 hölgytagjának is megkérte a kezét

Hat nőnek is megkérte a kezét egy családban, ráadásul egyetlen nap alatt – nem csoda, hogy összeverték a végén.

A kőművesként dolgozó, négygyermekes, nős Pádár László minden útjába kerülő asszonynak csapta a szelet egy Békés megyei falucskában. Azt viszont, hogy pár óra alatt egy egész család összes nőtagjának megkéri a kezét, pláne úgy, hogy a felnőtteknek családjuk van, senki nem gondolta.

Képünk illusztráció (Fotó: Northfoto)

Lacival tizennyolc éve vagyunk házasok, tudok a kicsapongó természetéről” – mesélte a Blikknek László felesége, Veronika. „Volt, hogy Móron dolgozott, eladta a cége fűkaszáját, hogy ki tudja fizetni a prostit. Máskor kiszívott nyakkal jött haza, azt állította, többen lefogták és egy nő az ölébe ült. Mondta is az anyám, hülye vagy te, lányom, ha nem válsz el. De van négy gyerekünk, akik szeretik az apjukat, ő pedig nem ír alá semmilyen papírt.” László szombaton a pár utcával odébb lakó Annamarit és húgát, Renátát látogatta meg egy üveg pálinkával. „Megitta nálunk az összes pálinkát, majd erőszakoskodott, hogy elvesz feleségül. Naná, hogy kizavartam a házból. Tíz perc sem telt el és visszajött, akkor már Renátát, utána meg az édesanyámat akarta feleségül venni” – mondta Annamária. „Négyszer kergettük el, amikor az utcáról bekiabált, hogy akkor adjuk oda hozzá a két húgomat és a kétéves kislányomat. Kiszaladtam, kapott tőlem három akkora pofont, hogy a biciklivel eldőlt, majd amikor próbált feltápászkodni, a homlokába térdeltem” – vette át a szót Renáta. Este a kocsma előtt biciklizett el Annamari, amikor a férfi obszcén szavakat kiabált utána. A megalázott anya leugrott a bicikliről és úgy orrba vágta, hogy a férfinak elege lett a lánykérésből. Rendőrt hívott és garázdaság miatt feljelentést tett. „Én nem sajnálom, ebből sem tanult” – mesélte nevetve László felesége.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek