Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.07.30.

Bejelentette a kormány: augusztus 15. után sem lehet 500 fősnél nagyobb rendezvényeket szervezni

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő csütörtökön ismertette a kormány döntéseit.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón elmondta, hogy Magyarország a vírus első hullámát az egyik legsikeresebben vette Európában. De a szomszédos országokat nézve látszik, hogy már indul a második hullám.

A hatályban lévő szabályokon, rendelkezéseken nem akarnak változtatni, azt az Operatív Törzs szerint veszélyes lenne. A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a maszkviselés fontos zárt tereken, és a védőtávolság betartása is rendkívül fontos.

Főbb döntések:

• Augusztus 15-e után sem lehet 500 fő feletti zenés-táncos rendezvényeket tartani.

• Szeptember 1-jével rendes körülmények között akarják elkezdeni az iskolákat.

• 5,3 milliárd forint támogatást nyújtanak a zenészeknek, „garázskoncert-sorozatot” fognak rendezni.

Gulyás Gergely beszélt a Magyar Posta ügyéről is. Mint mondta, a cég veszteséges, de jó a szolgáltatási színvonal, a postásbér pedig alacsony. A bérük azonban csak az Európai Bizottság engedélyével emelhető.

A kormány döntött arról is, hogy a Hajógyári-szigeten semmilyen beruházást nem engedélyez. A kormány továbbra sem kíván olyan beruházást támogatni, amit a helyi önkormányzat, a főváros nem támogat – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Kovács Katalin Sportközpontnak új helyszínt keresnek. Várhatóan a Velencei-tó környékén lesz az új helyszín.

Gulyás Gergely azt is bejelentette, hogy az új kézilabdacsarnokot Ferencvárosnak adta át a kormány.

Szentkirályi Alexandra elmondta, hogy 1 132 000 magyar ember töltött ki a nemzeti konzultációt. A kormányszóvivő mindenkit arra buzdított, hogy augusztus 15-ig küldje vissza a kérdőívet a kormánynak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

magyarnemzet.hu

Ezen a napon vesznek végső búcsút a hős szívbeteg lánytól

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát