Létrehozva: 2017.10.10.

Botrány a mentősöknél: durva tréfát űzött velük egy miskolci nő

Még mentõhelikoptert is küldtek ahhoz a nõhöz, aki egy mosdóban szülte meg babáját - a mentõsök alig akarták elhinni, hogy valójában csak átverésrõl volt szó.

Egy kétségbeesett nő kérte kedden reggel a miskolci mentősök segítségét: azt mondta, hirtelen megindult nála a szülés, és egy közterületi mosdóban világra is hozta babáját. A mentésirányító a legmagasabb prioritásba sorolta a segélykérést, két egység mellett még egy mentőhelikoptert is kiküldött.

Azonban a helikopter nem sokkal később visszajelzett, hogy nem várta őket senki, és hogy a járókelők sem tudtak ilyen esetről. A mentésirányító hiába próbálkozott, a nő sokáig nem vette fel a telefont - addig a másik két egység is kiért a helyszínre.

Mikor végre a nő felvette a telefont, úgy tett, mintha nem is tudna a segélykérésről, majd végül bevallotta, hogy "csak csínytevésnek" szánta az egészet. A mentőszolgálat azonban nagy erőket mozgósított a veszélyes helyzetben, a szakemberek feleslegesen mentek ki a megadott helyszínre. Mivel a rendőrséget is riasztották, a "vicces kedvű" nővel szemben eljárás indul.

Méltatlan és vérlázító, hogy felnőtt emberek ezzel szórakozzanak. Minden kérdésemre adekvát választ adott, fel sem merült bennem, hogy ilyesmit hazudik valaki

- mondta a mentésirányító, aki közel 40 év szolgálat alatt még nem találkozott ilyen botrányos esettel.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

A Szeretet angyala vigyáz ránk március 26. és 30. között

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár