Létrehozva: 2021.04.29.

Kettészakad az ország: brutális ítéletidőre figyelmeztetnek

A meteorológusok elsőfokú riasztást adtak ki felhőszakadás és zivatarok miatt. Villámlás, viharos szél és jégeső is előfordulhat!

Az Országos Meteorológia Szolgálat figyelmeztető előrejelzése szerint a csütörtöki nap folyamán az egész országban várható zivatar.

Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Az ország középső részén az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék is hullhat.

Időjárás grafikon 4.29. Csütörtök
Fotó: OMSZ

A szakadozott felhőzóna északkelet felé helyeződik, de a derült vagy gyengén felhős tájak mellett máshol is lehetnek erősebben felhős területek. Pára-, ködfoltok kialakulhatnak. Szórványosan, egyre inkább az ország északkeleti felén fordulhat elő kisebb eső, záporeső.

A hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett az ország nagyobb részén inkább közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Főleg a délutáni, esti órákban többfelé várható záporeső, zivatar, nagyobb valószínűséggel az ország északkeleti felén, harmadán.

Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél. Zivatar térségében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 24 fok között alakul, az északkeleti határnál mérhetik az alacsonyabb, a déli határ közelében a magasabb értékeket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A börtönt, ahol nincsenek őrök, a rabok pedig szabadon mozoghatnak és szexelhetnek

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

ripost.hu

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

hirtv.hu

Napi aktuális – ... + videó

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

INSIDER

Megérkezett Szentkirályi Alexandra hétpontos Budapest-terve

INSIDER

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

INSIDER

Németországban veszett nyoma Daninak, talán Te is segíthetsz megtalálni